Ekl: Minden tőlünk telhetőt megtettünk – Michael Oenning

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 21:59
null
Az Újpest vezetőedzője szerint a négy nemzetközi meccset figyelembe véve helytállt csapata (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC Bázelben nem tudta megismételni az egy héttel ezelőtt, a Szusza Ferenc Stadionban látott jó teljesítményét, így nem volt esélye arra, hogy megszorongassa az FC Baselt. A svájci együttes 4–0-ra nyert, s ezzel 6–1-es összesítéssel jutott az Európa-konferencialiga playoffkörébe. A lefújás után a lila-fehérek vezetőedzője, Michael Oenning, valamint a svájciak szakvezetője, Patrick Rahmen értékelt.

 

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Megérdemelten jutott a Basel a következő körbe – mondta Michael Oenning, az Újpest FC vezetőedzője. – Az első meccsen bátrabban játszottunk, s voltak lehetőségeink, nem tudtuk kihasználni őket. Nyilvánvalóan az volt a szándékunk, hogy megnyerjük a találkozót, sajnos ennyire futotta.

– Miként élte meg a második félidőt? Csapata gólokat lőhetett volna, mégis az ellenfél talált be…
– Kettő-nullánál volt a holtpont, ezután kockáztatnunk kellett, mindent beleadtunk. Ilyen a futball…

– Csapata kihozta magából a maximumot?
– Nem vagyok elégedett, mert tovább akartunk jutni, ám erős csapat volt az ellenfelünk, amely jobban játszott nálunk. A négy nemzetközi meccset figyelembe véve azonban helytálltunk, a Basel elleni első meccsünkön viszonylag jól játszottunk. Minden tőlünk telhetőt megtettünk.

 

VÉLEMÉNY

Heinz Linder, az FC Basel kapusa:
„Míg Budapesten küszködtünk az első meccsen, ma kifejezetten jól játszottunk. Igyekeztünk összekapni magunkat, de a győzelem ellenére azt mondom, még javulnunk kell, mert amikor nyomást helyeztek ránk, akadtak problémáink. Az ötvenötödik percben Junior Tallo lövésénél próbáltam fedezni a kaput, megvártam, míg lövésre lendíti a lábát, s szögletre toltam a labdát. Remek volt hallani a szurkolók biztatását, örülök, hogy nullára nyertük a meccset!”

– Négy-nulla lett a vége – elégedett?
– Természetesen, hiszen nagy különbségű sikert arattunk – kezdte értékelését Patrick Rahmen, az FC Basel vezetőedzője. – Jobban játszottunk, mint az első meccsen, jó teljesítményt nyújtottunk. Kisebb hibák becsúsztak, de ez normális, mivel próbáltunk nyomást helyezni az Újpestre. Volt holtpontunk, túlzottan kinyíltunk, az Újpest próbálta kihasználni a lehetőséget, de nem járt sikerrel.

– A második félidő elején szándékosan adták át az Újpestnek a kezdeményezés lehetőségét?
– Természetesen nem ez volt a terv. A fordulás után is próbáltunk jól, az első félidőhöz hasonló játékkal kirukkolni, támadni, de nem sikerültek a passzaink, nem voltunk veszélyesek, ezért jöhetett ránk az Újpest.

– A mérkőzés végeredménye és a párharc összesítése híven tükrözi a két csapat közti különbséget?
– Bár ezen az estén egy kritikus húsz percet leszámítva megfelelő volt az összhang a játékosaim között, jól játszottunk, a nagy különbség nem tükrözi a két klub közötti különbséget.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FC Basel (svájci)–ÚJPEST FC 4–0 (2–0)
Bázel,
St, Jakob-Park. 12 337 néző. Vezette: Igal Frid (izraeli)
FC BASEL:
Lindner – Lang (Sergio López, 84.), Cömert (Petretta, 78.), Frei, Pelmard – Quintilla (T. Xhaka, 69.), Esposito (Sene, 84.), Kasami – Males (M. Palacios, 69.), Arthur Cabral, Stocker. Vezetőedző: Patrick Rahmen
ÚJPEST FC: Pajovics – Kastrati, Kutrumbisz, A. Diaby – Pauljevics (Simon K., 60.), Csongvai (Bjelos, 67.), Onovo, Mitrovics (Katona M., 75.), Antonov – Croizet – Tallo (Szakály P., 75.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Males (21.), Stocker (45+2.), Arthur Cabral (70.), Petretta (90.)
Továbbjutott: az FC Basel, két győzelemmel, 6–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik