Ekl: Michael Boris elárulta, ki lesz a Mol Fehérvár új csapatkapitánya

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.07.20. 15:21
null
Michael Boris szerint készen áll a Fehérvár (Fotó: Mol Fehérvár FC)
A Mol Fehérvár FC az azeri Qabala csapatát fogadja csütörtök este 7 órától az Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában. A mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Michael Boris vezetőedző és Fiola Attila válaszolt az újságírók kérdéseire.

A sajtóesemény elején elhangzott: már több, mint 3500 jegy kelt el a csütörtöki mérkőzésre.

Ezután vette át a szót Michael Boris vezetőedző, aki a felkészülésről beszélt.

„Hat hetet készültünk, ebből három az erőnléti edzésekről szólt. Válogatott játékosaink kicsit más bánásmódban részesültek, többet pihenhettek, hiszen rövid idő alatt sok meccset játszottak. Amikor Ausztriába utaztunk, már az egész keret velünk volt. Sokat dolgozunk a taktikán és a csapatszellemen is. Megnéztük az ellenfelünk meccseit, láttuk, hogy fizikailag nagyon erős, jól felkészült gárda, veszélyes pontrúgásokkal. Felkészültünk, készen állunk arra, hogy felvegyük holnap a kesztyűt.”

A német szakember emellett bejelentette: az előttünk álló évadban Fiola Attila lesz a Mol Fehérvár új csapatkapitánya.

„Helyettese Stopira és Rúben Pinto lesz.Attila nagyon megérdemli ezt: régóta itt van velünk, válogatott játékos és remek a mentalitása. Nincs olyan edzés, amin ne jönne tűzbe, ne adna bele mindent. Jó, hogy itt van ez a srác, és megmutatja a hozzáállását a pályán.”

Fiola Attilán látszott, hogy jólestek neki a szavak.

„Komoly elismerés a Fehérvár csapatkapitányának lenni. Megtisztelő, hogy engem szavaztak meg a többiek, illetve Michaelnek is köszönöm a dicsérő szavakat. Próbálom maximálisan megoldani a feladatot.”

A csütörtöki mérkőzésről elmondta: könnyű ellenfél már nincs ezen a szinten.

„Jól sikerült a felkészülés, főleg az utolsó meccsünk a Galatasaray ellen, játékban és eredményességben is rendben volt. Remélem, holnap ott folytatjuk, ahol a törökök ellen, illetve az előző szezon végén abbahagytuk. Szeretnénk győzelemmel előnyt szerezni a visszavágóra!”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

„Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk csütörtökön. Tisztában vagyunk ellenfelünk erősségeivel és nemzetközi tapasztalatával, valamint feltérképeztük a keretüket és jelenlegi állapotukat is. Tudjuk, hogy kemény meccs lesz, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy számunkra kedvező eredménnyel térhessünk haza Azerbajdzsánba. Hiszek a csapatomban!” – nyilatkozta a Gabala SC vezetőedzője, Elmar Bakhshiyev a MOL Aréna Sóstóban csütörtökön 19 órakor kezdődő EKL-mérkőzés előtt.

A Mol Fehérvár Ekl-kerete
Kapusok:
Kovács Dániel, Emil Rockov
Védők:
Adrian Rus (román), Fiola Attila, Négo Loic, Artem Sabanov (ukrán), Stopira (zöld-foki-szigeteki), Michael Lüftner (cseh), Nikola Szerafimov (északmacedón), Marcel Heister (német), Hangya Szilveszter
Középpályások: Peter Pokorny (szlovák), Jevhen Makarenko (ukrán), Rúben Pinto (portugál), ifj. Dárdai Pál, Bogdan Lednev (ukrán), Claudiu Bumba (román)
Támadók: Ivan Petrjak (ukrán), Budu Zivzivadze (grúz), Kenan Kodro (bosnyák), Funsho Bamgboye (nigériai)

EURÓPA-KONFERENCIALIGA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Július 21., csütörtök, 19.00: Mol Fehérvár–Qabala (azeri)
Július 28., csütörtök, 18.00: Qabala (azeri)–Mol Fehérvár

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik