Ekl: már tudjuk, kik lehetnek a Fehérvár és a Puskás Akadémia ellenfelei

Vágólapra másolva!
2021.06.14. 21:08
null
A fehérvári stadion (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn kialakította az új kupasorozata, az Európa-konferencialiga (Ekl) selejtezőjének sorsolásakor használandó csoportokat: a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia és a bronzérmes Mol Fehérvár FC számára is ismertté vált, mely négy csapat közül kerül ki az ellenfele az első fordulóban. Mindkét csapat kiemeltként várja a keddi sorsolást, míg a harmadik magyar induló, a kupagyőztes Újpest a második fordulóban kapcsolódik be a selejtezőbe.

 

A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia a montenegrói Decsics, a finn Inter Turku, a gibraltári St. Joseph's vagy a lett Valmiera valamelyikét kapja ellenfélül, míg a bajnoki bronzérmes Fehérvár az északmacedón Szileksz, a grúz Gagra, az örmény Ararat Jereván és az albán Vllaznia alkotta négyesből kap riválist.

Az Európa-konferencialiga első selejtezőkörének sorsolását – akárcsak a Bajnokok Ligájáét – június 15-én, kedden tartják meg, szerdán pedig elkészítik a második forduló párosítását is.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ – A SORSOLÁSI KALAPOK

1. CSOPORT
Kiemeltek

Levadia Tallinn (észt)
PUSKÁS AKADÉMIA (magyar)
Drita (koszovói)
Suduva (litván)
Nem kiemeltek
Decsics (montenegrói)
Inter Turku (finn)
St Joseph's (gibraltári)
Valmiera (lett)

2. CSOPORT
Kiemeltek

La Fiorita (San Marinó-i)
FC Santa Coloma (andorrai)
Coleraine (északír)
Domzale (szlovén)
Nem kiemeltek
Velez (bosnyák)
Mons Calpe (gibraltári)
Birkirkara (máltai)
Swift Hesper (luxemburgi)

3. CSOPORT
Kiemeltek

Skupi (északmacedón)
Tre Penne (San Marinó-i)
Partizani (albán)
Maribor (szlovén)
Nem kiemeltek
Sfintul Gheorghe (moldovai)
Dinamo Batumi (grúz)
Llapi (koszovói)
Urartu (örmény)

4. CSOPORT
Kiemeltek

Laci (albán)
FK Sarajevo (bosnyák)
KuPS Kuopio (finn)
Zilina (szlovák)
Nem kiemeltek
Noah (örmény)
Milsami Orhei (moldovai)
FK Podgorica (montenegrói)
Dila Gori (grúz)

5. CSOPORT
Kiemeltek

FH Hafnarfjördur (izlandi)
Slask Wroclaw (lengyel)
KÍ Klaksvík (feröeri)
Bala Town (walesi)
Nem kiemeltek
RFS (lett)
Paide Linnameeskond (észt)
Sligo Rovers (ír)
Larne (északír)

6. CSOPORT
Kiemeltek

MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)
Szutjeszka (montenegrói)
Petrocub-Hincesti (moldovai)
Siroki Brijeg (bosnyák)
Nem kiemeltek
Szileksz (északmacedón)
Gagra (grúz)
Ararat Jereván (örmény)
Vllaznia (albán)

7. CSOPORT
Kiemeltek

Stjarnan (izlandi)
The New Saints (walesi)
Gzira United FC (máltai)
FC Europa (gibraltári)
Nem kiemeltek
Sant Juliá (andorrai)
Glentoran (északír)
Bohemians (ír)
Kauno Zalgiris (litván)

8. CSOPORT
Kiemeltek

NSÍ Runavík (feröeri)
Liepaja (litván)
Spartak Trnava (szlovák)
Dundalk (ír)
Breidablik (izlandi)
Nem kiemeltek
Honka Espoo (finn)
Newtown (walesi)
Mosta (máltai)
Racing FC Union (luxemburgi)
Sztruga (északmacedón)

KULCSDÁTUMOK
Selejtező, 1. forduló

Itt kapcsolódik be a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár FC.
Sorsolás időpontja: június 15.
Játéknapok: július 8. és 15.

Selejtező, 2. forduló
Itt kapcsolódik be az Újpest.
Sorsolás időpontja: június 16.
Játéknapok: július 22. és 29.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: július 19.
Játéknapok: augusztus 5. és 12.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja: augusztus 2.
Játéknapok: augusztus 19. és 26.

A csoportkör sorsolását augusztus 27-én rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 16.

Az Európa-konferencialiga felépítéséról ebben a korábbi cikkünkben írtunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik