Ekl: Már megmutattuk, hogy van keresnivalónk – Török László

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.07.27. 10:00
null
Csak optimistán! Török László, a Kisvárda vezetőedzője szeretné, ha a csapat eredményesen futballozna (Fotó: Kisvárda FC)
Török László, a Kisvárda vezetőedzője az újabb történelmi Konferencialiga-mérkőzést gondolatban 0–0-ról kezdi, hogy a játékosai a földön maradjanak a Kajrat Almati ellen.


A Kajrat Almati elleni Európa-konferencialiga-párharc első, Kazahsztánban rendezett mérkőzése előtt lapunknak nyilatkozva azt a célt tűzte ki Török László, a Kisvárda vezetőedzője, hogy ne kapjon gólt a csapata, az 1–0-s idegenbeli győzelem tudatában természetesen nem elégedetlen a csütörtöki visszavágó előtt.

„Valóban kapott gól nélküli meccsben reménykedtem, a győzelem már afféle plusz volt, aminek persze nagyon örülünk, hiszen így előnyösebb helyzetben vagyunk, de igyekszünk továbbra is a földön maradni, úgy fogjuk fel, hogy nulla nulláról folytatódik a párharc
– mondta lapunknak Török László.  – Ugyanolyan koncentráltan, nagy lelkesedéssel kell játszanunk, mint az első meccsen. Hasonlóan precízen meg terveztük a programunkat a hazautazástól július harmincegyig, a bajnokság rajtjáig, mint a felkészülés kezdetétől az első kupameccsig, és most már abban bízunk, hogy az azt követő menetrendet befolyásolja majd a csütörtöki mérkőzés, vagyis reménykedünk abban, hogy lesz folytatás is Európában. Az persze hatással lenne az NB I-es menetrendünkre is – de legyen, ezért dolgozunk!  ”

A kazahsztáni összecsapás szakmai tapasztalatait így összegezte a Kisvárda szakvezetője:   „Nagyszerű visszaigazolás volt, amikor az ellenfél edzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azzal kezdte, hogy nem tudtak a saját stílusukban játszani, mert elrontottuk a futballjukat, de... Oda kell tennünk magunkat a visszavágón, a hazai pályánkon is, hiszen a Kajrat Almati a veresége ellenére is nagyon erős csapat, amelyben több olyan futballista is van, aki extra teljesítményre képes. Őket az első mérkőzésen tudtuk hatástalanítani, de azért extra képességűek, mert bármikor képesek megvillanni és eldönteni egy találkozót. A végén például José Kanté kis híján betalált, amivel sokkal nehezebb helyzetbe hozott volna minket. Szóval a kiemelt játékosokra különösen koncentrálnunk kell. Természetesen elemeztük a stábbal azt a meccset, és felvázoltuk, hogy a visszavágón a játék mely elemeiben kell javulnunk. A Kajrat Almati vasárnapi kupameccséből sajnos nehéz kiindulni, hiszen az ellenünk pályán lévő csapatból csak hárman-négyen játszottak, vagyis tartalékos együttes szerepelt azon a találkozón. ”

Történelmi volt a kazahsztáni mérkőzés a Kisvárda szempontjából, hiszen az volt története első nemzetközi kupamérkőzése, és a Várkerti Stadionban következő találkozó is az lesz, lévén az első hazai európai kupameccs.

„Nagyon örülünk, hogy meg tudjuk ajándékozni ilyen mérkőzéssel a kisvárdai szurkolókat, akik ott vannak minden bajnokin és kupacsatán is, sokan még az idegenbeli összecsapásokra is elkísérik a csapatot  – fogalmazott Török László. – Ők is nagy izgalommal várják a találkozót, telt házra készülünk a stadionban. Nyomást nem érzünk amiatt, hogy ez lesz az első európai kupameccsünk a közönségünk előtt, de egy kis egészséges izgatottság mindenkiben van. Az első mérkőzésről  több játékosom is azt mondta, a szokottnál izgatottabb volt, megérintette a hangulat és a tét nagysága. Ez most is várható, de vélhetően percről percre csillapodik az izgatottság. Nyugodtan kell futballoznunk, és abból kell kiindulnunk, hogy idegenben is stílusosan játszottunk. Már megmutattuk, hogy van keresnivalónk, és ezúttal is bátran kell vállalkoznunk.”


EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

CSÜTÖRTÖK
18.00: Kisvárda Master Good–Kajrat Almati (kazah) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik