Ekl: Kovács István vezeti a történelmi döntőt

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 18:33
null
Kovács István kiemelt feladatot kapott az UEFA-tól (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján kedden bejelentette a férfi és női Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga és az Európa-konferencialiga döntőinek játékvezetőit. Az első alkalommal kiírt utóbbi sorozat utolsó mérkőzését a magyar Kovács István vezeti.

Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján kedden bejelentette a férfi és női Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga és az Európa-konferencialiga döntőinek játékvezetőit. Az első alkalommal kiírt utóbbi sorozat utolsó mérkőzését a nagykárolyi Kovács István vezeti.

Az UEFA játékvezetői bizottságának döntése értelmében a 37 éves Kovács István lesz a játékvezetője az AS Roma és a Feyenoord közötti első Európa-konferencialiga-döntőnek, amelyet május 25-én szerdán rendeznek majd a tiranai Kombëtare Arenában.

Kovács 2010 óta nemzetközi játékvezető, és ez lesz az első nemzetközi kupadöntője pályafutása során. A nagykárolyi születésű sportember 10 mérkőzést vezetett ebben az idényben. Legutóbb a Manchester City–Real Madrid BL-elődöntő első találkozóján működött közre, amelyet követően a nemzetközi közvélemény egyöntetűen dicsérte teljesítményét, s az sem volt földtől elrugaszkodott gondolat, hogy a Bajnokok Ligája döntőjét is ő kapja.

Kovács román-magyar kettős állampolgár, aki a román labdarúgó-szövetséget képviseli a FIFA játékvezetői keretében és jó esélye van arra, hogy ott legyen az év végi katari világbajnokságon. Legutóbb magyarként a Kassai Viktor vezetett európai kupadöntőt: a két éve visszavonult játékvezető a 2011-es Bajnokok Ligája döntőjében dirigálta a Barcelona–Manchester United (3–1) összecsapást.

A legrangosabb európai kupasorozat fináléja a francia Clément Turpinnak jutott: a Liverpool és a Real Madrid közötti döntőt május 28-án a 39 éves játékvezető dirigálja majd. Az UEFA honlapja szerint a Rangers–Eintracht Frankfurt Európa-liga döntőt a szlovén Slavko Vincic vezeti május 18-án.

A női BL-döntőn a finn Lina Lehtovaara lesz a játékvezető jövő szombaton Torinóban, ahol a címvédő FC Barcelona ellenfele Olympique Lyon lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik