Ekl: kocsmából az európai kupaporondra – megvan az első siker

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2022.07.09. 13:21
null
A Bruno’s Magpies (balra) története első európai kupamérkőzését játszotta csütörtökön, és hatalmas meglepetésre hazai pályán legyőzte az északír Crusaderst
A Bruno's Magpiest kilenc éve alapították egy bárban, hogy a helyi britek futballozhassanak, a gibraltári csapat azóta hatalmasat lépett előre, csütörtökön megnyerte története első európai kupameccsét.

 

Önmagában nem csak az volt meglepetés, hogy a Bruno's Magpies (magyarul: Bruno Szarkái) 2–1-re legyőzte az Európa-konferencialiga első selejtezőkörének odavágóján az északír Crusaderst, hanem maga a puszta tény is, hogy a gibraltári együttes európai kupában szerepelhet.

Az ír RTÉ honlapja nemrég hosszabb cikket közölt a kiscsapatról, amiből kiderül, hogy nem mindennapi körülmények között hívták életre.

A Bruno's Magpiest egy brit srác, az akkor tizennyolc éves Louis Perry alapította 2013-ban, miután nagyszülei Gibraltárra költöztek és ott megnyitották a Bruno's nevű bárt.

„Hacsak nem voltál helyi, nem tudtál játszani – mondta az RTÉ-nek. – Nagyon sok olyan brit dolgozott itt, aki futballozni akart, de egyszerűen nem volt rá lehetőség.”

Ahol minden elkezdődött: a gibraltári Bruno’s bár a mai napig a játékosok és a szurkolók törzshelye
Ahol minden elkezdődött: a gibraltári Bruno’s bár a mai napig a játékosok és a szurkolók törzshelye

Viszont ehhez el kellett indítania egy csapatot a gibraltári ligarendszerben. Az ehhez szükséges 500 fontot megkapta nagyszüleitől, és rávett egy angol fickót, hogy legyen a csapat edzője, ám neki Newcastle-szurkolóként az volt a kikötése, hogy a Magpies (Szarkák – a Newcastle beceneve) legyen része a csapatnévnek.

A játékosokat a bárban toborozták, pálya híján a tengerparton tartották a próbajátékot, az „aláírási díj” néhány sör volt a Bruno'sban, a csapat pedig a gibraltári másodosztályban indult, ahol többször is a középmezőnyben zárt, de a cél tulajdonképpen az volt, hogy a kocsma futballozni vágyó törzsvendégei játszhassanak. Gibraltár viszont eközben felvételt nyert az Európai Labdarúgó-szövetségbe, a klubok pedig elindulhattak az európai kupák selejtezőjében, és ez ezen a szinten már jelentős bevétellel, illetve nagyobb adminisztrációval és téttel is jár.

„Ahogy a klub fejlődésnek indult, emberekre volt szükségem – folytatta Louis Perry, aki 2016-ban egy sérülés miatt hagyott fel a futballal. – Azelőtt az ebédszünetemben el tudtam intézni az adminisztrációt, viszont egy buliból összerakott pubcsapatból félprofi, sőt talán profi együttessé váltunk.”

A klub irányítása tehát egyre nagyobb terhet rótt a fiatal alapítóra, aki először vezetőtársakat – sportigazgatót, jogi tanácsadót – vont be, főszponzort szerzett (munkaadóját, egy ingatlanügynökséget), majd meggyőzte Haig Oundjian egykori műkorcsolyázó olimpikont, korábbi Watford-elnököt, hogy legyen kisebbségi tulajdonos és társelnök.

Az együttes addigra feljutott az élvonalba, sőt már hat utánpótlás- és futsalcsapata is van. Az első csapat keretét kilenc helyi játékos erősíti, akiknek van „civil” főállásuk, a többiek ellenben mind profi futballisták.

Az angol alacsonyabb osztályokban dolgozó Nathan Rooney vezetőedző januári érkezése aztán újabb lökést adott a csapatnak, amely kupadöntőt játszott és negyedik helyen zárt a bajnokságban, így története során elindulhatott az Európa-konferencialigában. A bemutatkozás pedig, mint említettük, csodásra sikeredett, ha pedig az együttesnek sikerülne a visszavágón megőriznie az előnyét, akkor a következő fordulóban Szalai Ádám együttese, a Basel vár rá.

Erre is lehetne koccintani a Bruno'sban.

MÁR VOLT FŐTÁBLÁS CSAPATA GIBRALTÁRNAK

Ugyan brit katonáknak hála, Gibraltáron már a tizenkilencedik század végén futballoztak, a brit tengerentúli területet csak 2013 májusában vették fel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) tagjai közé, három évre rá pedig a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségbe (FIFA) is bekerült.

A gibraltári klubok a 2014–2015-ös idénytől kezdve vehetnek részt az európai kupákban. Az eddigi legjobb szereplés a Lincoln Red Imps nevéhez fűződik, a csapat az előző évadban a BL-selejtezőből indulva a 3. selejtezőkörig jutott az Európa-ligában, és végül bejutott az Európa-konferencialiga csoportkörébe, igaz, ott mindegyik mérkőzését elveszítette az FC Köbenhavn, a PAOK és a Slovan Bratislava ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik