Ekl: Két büntetőt nem adtak meg nekünk – Mourinho

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 08:28
null
Mourinho szerint két büntetőt nem adtak meg a csapatának (Fotó: AFP)
Mint ismert, az idegenbeli 6–1-es vereség után hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott az AS Roma a Bodö/Glimt együttesével a labdarúgó Európa-konferencialiga csoportkörében. A mérkőzést követően az olaszok vezetőedzője, José Mourinho nem volt elégedett a játékvezetéssel.


„Nem játszottunk jól, rengeteg hibát követtünk el. A helyzeteink megvoltak, de a befejezésekbe sok hiba csúszott
kezdte a mérkőzést követő értékelését José Mourinho. Nincs bajom a játékvezetővel, de meg kell jegyeznem, hogy az Európa-konferencialigában nem túl jók. Talán olyan bírók, akik most kezdik a pályafutásukat a nemzetközi porondon. Az első találkozón hat-egyre kikaptunk, egy szavam sem volt a játékvezetőre, mert nem rajta múlott az eredmény. A mostani meccsről azonban sajnos azt kell mondanom, két büntetőt nem adtak meg nekünk, ez már túl sok.”

A portugál szakvezető hozzátette, már nem rajtuk múlik a csoportelsőség, de a továbbjutás a kezükben van.

Az AS Roma az 5. fordulóban az ukrán Zorja Luhanszkot fogadja.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
C-CSOPORT

Zorja Luhanszk (ukrán)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–0
(Zahedi 87., Szajjadmanes 90+5.)
AS Roma (olasz)–Bodö/Glimt (norvég) 2–2 (El Shaarawy 54., Ibanez 84., ill. Solbakken 45+1., Botheim 65.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bödö/Glimt 4 2 2
11–4 +7 8
2. AS Roma 4 2 1 1 11–9 +2 7
3. Zorja Luhanszk 4 2
2 4–6 –2 6
4. CSZKA Szófia 4
1 3 1–8 –7 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik