Svájcban már kinyílt az olló: a Basel négy góllal verte meg az Újpestet

Vágólapra másolva!
2021.08.12. 19:14
null
Ahogy a múlt héten a Szusza Ferenc Stadionban, az Újpest 60 percig Bázelben is nagyot küzdött, utána elfogyott az erő (Fotó: Török Attila)
Az Újpest FC Bázelben nem tudta megismételni az egy héttel ezelőtt, a Szusza Ferenc Stadionban látott jó teljesítményét, így nem volt esélye arra, hogy megszorongassa az FC Baselt. A svájci együttes 4–0-ra nyert, s ezzel 6–1-es összesítéssel jutott az Európa-konferencialiga playoffkörébe.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FC Basel (svájci)–ÚJPEST FC4–0 (2–0)
Bázel,
St, Jakob-Park. 12 337 néző. Vezette: Igal Frid (izraeli)
FC BASEL:
Lindner – Lang (Sergio López, 84.), Cömert (Petretta, 78.), Frei, Pelmard – Quintilla (T. Xhaka, 69.), Esposito (Sene, 84.), Kasami – Males (M. Palacios, 69.), Arthur Cabral, Stocker. Vezetőedző: Patrick Rahmen
ÚJPEST FC: Pajovics – Kastrati, Kutrumbisz, A. Diaby – Pauljevics (Simon K., 60.), Csongvai (Bjelos, 67.), Onovo, Mitrovics (Katona M., 75.), Antonov – Croizet – Tallo (Szakály P., 75.). Vezetőedző: Michael Oenning
Gólszerző: Males (21.), Stocker (45+2.), Arthur Cabral (70.), Petretta (90.)
Továbbjutott: az FC Basel, két győzelemmel, 6–1-es összesítéssel.

ÖSSZEFOGLALÓ

A belvárosban andalgók már napközben sejthették, hogy a bázeliek felfokozott érzelmi állapotban várják csapatuk Újpest elleni Ekl-selejtező visszavágóját, a kora délutáni órákban ugyanis piros-kék mezes szurkolók lepték el a belváros bisztróit, kocsmáit. A St. Jakob-Parknál órákkal a kezdő sípszó előtt nagy tömeg gyűlt össze, majd fél hét tájékán a kemény mag hangos éneklés közepette vonult a stadionba, ahová mintegy másfél éves bojkott után tért vissza. Meg kell hagyni, az ultrák nem estek ki a meccsre járás ritmusából, de azt a körülbelül tucatnyi magyar fanatikust is elismerés illeti, akik a Muttenzerkurvéval szemben foglaltak helyet – kihasználva a hazai tábor lélegzetvételnyi szünetét, hangos kiáltásoktól visszhangzott a lelátó.

A játéktéren ezzel szemben az volt feltűnő, hogy bár Patrick Rahmen együttese irányította a játékot, nem találta a fogást az újpestieken, csak szögletekig jutott. Igaz, a lila-fehéreket szorította az idő, mert azzal a szándékkal léptek pályára, hogy ledolgozzák egygólos hátrányukat. De hiába tervezték el a vendégek, hogy agresszíven letámadnak az ellenfél térfelén, mint tették azt nagyszerűen a Megyeri úti első mérkőzés első félidejében, ezúttal nem szereztek annyi labdát. Nem rukkoltak ki lehengerlő játékkal a hazaiak, a földön járatva a labdát nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani, és a védők mögé belőtt labdával sem találták meg a bemozgó Arthur Cabralt és Sebastiano Espositót, akik eltűntek a masszív újpesti védők szorításában. A 21. percben aztán jött az első megingás: labdaszerzés után remekül tették át a svájciak a labdát a pálya jobb széléről a balra, a lilák védelme mögé kerültek, majd Esposito varázsolta jobb külsővel a labdát Darian Males lábára, aki a budapesti után a bázeli összecsapáson is bevette a magyar csapat kapuját.

Nyilvánvalóvá vált: mennie kell előre az Újpestnek. Hiába ért fel azonban egyre többször a hátrébb húzódó svájciak kapujához, az első játékrészben Yohan Croizet lehetőségén és Csongvai Áron harminc méterről megeresztett lövésen kívül nem jegyezhettünk fel említésre méltó kísérletet. Nem úgy a túloldalon, a házigazda a ráadás perceiben vezette a következő valamirevaló akcióját, és Valentin Stocker – a helyszínen szabálytalannak tűnő megmozdulása után betalált Filip Pajovics kapujába.

Kevés híján remekül indult a második félidő, de Junior Tallo lábában maradt a gól, nyolc méterről leadott lövése után Michael Lang mellkasában akadt el a kapu bal oldalába tartó labdája. Néhány perccel később Croizet is veszélyeztetett, 17 méterről lőtt fél méterrel a jobb kapufa mellé, majd ismét Tallo szerezhetett volna gólt, ziccerben vezette a labdát Heinz Lindnerre, de kiszámítható megoldást választott, a kapus hárított.

Nem a Basel játékosain múlt, hogy nem fáztak rá arra, hogy átengedték ellenfelüknek a kezdeményezés lehetőségét, ha pontosabbak az újpestiek, tíz perc alatt megfordíthatták volna a meccset.

A nagy rohamok után azonban összekapták magukat a svájciak, s újabb gólt szereztek, megpecsételve ezzel a találkozó kimenetelét, majd a hajrában is betaláltak. Az utolsó húsz percre kifulladó Újpest hozzáállását nem érheti kritika, de a csütörtök esti teljesítménye nem volt elegendő ahhoz, hogy meglepetést szerezzen magasan jegyzett vetélytársa otthonában, és továbbjusson a sorozat rájátszásába. 4–0

PERCRŐL PERCRE

Az FC Basel jutott az Európa-konferencialiga playoffkörébe!

90+4. perc: VÉGE A MECCSNEK!

90+1. perc: Croizet lő jobbról, jó 16 méterről, nem sokkal a bal kapufa mellé!

90. perc: Három perc a tervezett ráadás!

90. perc: EZ ÍGY KIÜTÉS. Újabb pontos keresztlabda a hazaiaktól, Petretta a tizenhatos bal szélénél leveszi, csinál egy cselt befelé, majd három újpesti gyűrűjében, hat méterről okosan a rövid alsóba húzza a negyedik hazai gólt, 4–0.

88. perc: Veszélyes beadás jobbról, az Újpest kapuja előtt lepattan a labda, nem éri el középen senki, a hosszún viszont jön Palacios, aki megpróbálja 12 méterről eltekerni a hosszút… ehelyett méterekkel kapu fölé vágja.

86. perc:
Diaby indítja tökéletes ütemben a leshatárról kilépő Katonát, a középpályás kissé kisodródik, balról laposan centerez, ott viszont nem érkezik újpesti csapattárs…

85. perc: Palacios jobbról elvégzett szöglete után Kasami fejel 10 méterről a kapu fölé.

84. perc: Esposito le, Sene be! És lejön Lang is, az ő helyén Sergio López folytatja!

83. perc: Hosszan előrevágott labda, Cabral lefutja Kutrumbiszt, ziccer ez is, Pajovics kijön a kapujából és óriási bravúrral véd!

79. perc: Diaby hibájából indulhatnak a hazaiak, Stocker centerez laposan balról, a visszazáró Diaby az, aki bevetődve szögletre tisztáz. A hosszún ziccerben érkezett volna Palacios…

78. perc: Petretta áll be Cömert helyére a Baselbe.

75. perc: Tallo helyén Szakály Péter, Mitrovics helyén Katona Mátyás folytatja.

Az újpesti szurkolók még bizakodnak, rákezd a bázeli lelátó kis szeglete: „Hajrá, Lilák, Hajrá Lilák!"

73. perc: Simon próbálkozott meg jobbról egy lapos centerezéssel Tallo irányába, aki könnyedén helyzetbe kerülhetett volna, ám a tizenhatos vonalában elrontotta az átvételt…

70. perc: Esposito forgatja meg a tizenhatos jobb oldalánál Diabyt, laposan centerez, az újpesti lábak alatt elsuhan a labda, középen Cabral érkezik, és 2 méterről, ballal a vendégkapuba kotorja a harmadik hazai találatot. 3–0. Kezd kijönni a különbség…

69. perc: Kettőt cserél a hazai együttes, beáll Matias Palacios és Taulant Xhaka, lejön Males és Quintilla.

67. perc: Csongvai le, Bjelos be.

66. perc: Stocker lő 15 méterről, enyhén jobbról, Kutrumbiszé a blokk!

65. perc: Simon passzolja a labdát Csongvainak a jobb szélre, aki onnan centerez, Crömet röviden fejeli ki, Simon a tizenhatoson belül begyűjti, lő, Frei blokkolja a próbálkozást, a tizenhatos bal csücskénél érkező Croizet elé kerül, aki egyet igazít rajta, majd jobbal a bal felső mellé teker.

64. perc: Most Simon próbálkozik meg jobbról egy erőből középre lőtt labdával, Lindner látványosan vetődik ki a kapujából és öklözi ki az érkező lila-fehérek elől.

63. perc: Antonov balról érkező beadását Lindner húzza le az érkező Csongvai, Croizet kettős elől.

62. perc: Antonov húz befelé balról egy biciklicselt is bedobva, Mitrovics elé passzol, aki a kaputól 20 méterre átveszi, egyet-kettőt igazít rajta, majd jobbal a bal felső mellé lő!

60. perc: Pauljevics helyén Simon Krisztián folytatja.

59. perc: Jön egy bázeli kontra, négy a négy ellen hozhatják a labdát a hazaiak, Cabral balról laposan centerez, a hosszún ziccerben érkezik Males, ám 6-7 méterről, dobva magát nem találja el a kaput.

Ezek most az Újpest percei, de semmi szerencséje nincs a lila-fehér csapatnak…

56. perc: Az újpesti szöglet után rövid a felszabadítás a hazaiaktól, Pauljevics jobbról centerez, a védő válláról pattan ez ki, némi szerencsével kerül a labda a tizenhatos bal csücskénél helyezkedő Croizet elé, aki egy pattanás után lő, de blokkolják a próbálkozását.

55. perc: TALLO! EZT KIHAGYNI?! A leshatárról indul az Újpest támadója, lerázza a védőket, ziccer, 13 méterről lő, a kapu bal oldalát célozza, de Lindner érzi az irányít és bravúrral szögletre paskolja a labdát!

54. perc: Croizet kap ismét ígéretes labdát a jobb szélen, jobb lábbal, külsővel, bravúrosan átveszi, szökteti is magát, de Frei a tizenhatoson belül egy még bravúrosabb, tiszta becsúszó mozdulattal szereli.

53. perc: Onovo passzol a tizenhatos előterében helyezkedő Croizet-nek, aki átveszi, jobbra eltolja, három bázeli gyűrűjében bevállal még egy cselt, majd kissé jobbról, zsebkendőnyi területről lő, nem sokkal a jobb alsó mellé!

51. perc: Esposito indul meg a leshatárról, egy az egyben vezeti a kapusra a labdát, de amint a tizenhatos vonalába ér, megállítja a játékvezető az akciót – a partjelző behúzta lesnek.

49. perc: MEKKORA LEHETŐSÉG! Croizet-t keresi az indítás, Frei elszámolja magát, hiába kotorja el a labdát a francia elöl, éppen csak odébb gurul az, miközben a bekk a földön fekszik már, Croizet beéri, balról centerez, jön Tallo, aki 8 méterről, átvétel nélkül lő, Lang zár vissza és ment testtel blokkolva a kísérletet. Tallo kezezést reklamál, de a játékvezető szerint nem történt szabálytalanság.

48. perc: Quintilla próbálkozott meg egy kapáslövéssel a kaputól 17 méterre, kissé jobbról, a lövést Kastrati fejelte ki a kapu előterében.

46. perc: Stocker balról érkező beadását ejtette ki Pajovics, Kutrumbisz segítette ki a kapust az érkező Cabrallal szemben.

46. perc: Elkezdődött a második félidő! Az Újpest indította útjára a labdát!

Ugyan a Basel jóval többet birtokolta a labdát az első félidőben, az Újpest a 45 perc jelentős részében méltó ellenfele volt a svájci sztárcsapatnak. Ha nincs a hosszabbításban érkező, véleményesnek tűnő Stocker-gól, amivel megduplázta előnyét a Basel, még azt is elmondhatnánk, hogy a két csapatnak ugyanannyi, három-három gólszerzési kísérlete volt. Persze a Basel-fölényt kár lenne tagadni: az UEFA honlapja alapján 63 százalékban volt a házigazdáknál a labda, a szögletek számában 4–0-ra vezetnek…

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45+2. perc: Antonov kap egy sárga lapot reklamálásért. Az izraeli játékvezetőt nem lehet meggyőzni…Összesítésben háromgólos előnyben a Basel.

45+2. perc: EGÉSZEN ELKÉPESZTŐ GÓLLAL NŐVELI ELŐNYÉT A BASEL… Balról jön a középmagas centerezés, Cabral flegmán, alábök a labdának a tizenhatos vonalában, Kastrati próbálja elfejelni azt a leshatáron helyezkedő Stocker elől, aki kissé kibillenti az egyensúlyából az újpesti védőt, hagyja lepattanni a labdát, majd 6-7 méterről a hosszúba lő. Az újpestiek hiába reklamálnak a lökés miatt, a játékvezető ezt is elengedi. 2–0

45+1. perc: Két perc a tervezett ráadás!

45. perc: Lang adja be jobbról a labdát, Cabral tud csúsztatni az újpesti kaputól jó 11-12 méterre, enyhén balra, a fejes jóval a jobb alsó mellé megy.

42, perc: Croizet indul egy megkerülős csellel, beront a tizenhatoson belülre, ketten lépnek ki rá, leír a labdával egy 360 fokos fordulatot, kissé kisodródik, fel sem néz, úgy lő, jó egy méterrel a rövid alsó mellé!

40. perc: Onovo szerez labdát harciasan a svájciak térfelén, Croizet Tallót indítja, aki sarokkal a tizenhatos előterében érkező Mitrovicshoz passzol, utóbbi lövés helyett kivár egy ütemet, visszapasszolja Tallónak, aki 9 méterről, kissé jobbról lő, a labda a kapufa bal széléről perdül ki. De les miatt az sem számított volna, ha gól, legalábbis a partjelző behúzta lesnek…

39. perc: Stocker végezhet el egy szabadrúgást balról, éles szögből. Már-már szöglettel felérő helyzet, ennek ellenére élesen a kapu elé lövi, sőt, szinte kapura lövi, Pajovics magabiztosan öleli magához a labdát.

35. perc: Croizet kap jó labdát a kaputól 23-24 méterre, lövés helyett cselekbe fog, úgy fest, kiszorítják a bázeliek, erre jó ütemben ad egy mélységi passzt a beinduló Antonovnak… egyedül annyi a gond vele, hogy kissé hosszúra sikerül a labda, így Antonov már csak az alapvonalon túl tud beleérni.

33. perc: Croizet csinálja meg a cselt a jobbon, a tizenhatostól erőből centerez, középen Tallo érkezik, de Frei lábbal tisztázni tud az újpesti elől.

31. perc: Csongvai lő jó 28 méterről, szinte középről, pont középre megy, így Lindner magabiztosan véd, ki sem pattan róla a labda.

28. perc: Antonov fut fel a bal szélen, indítja Tallót, aki három bázeli gyűrűjében próbálja a kapu elé küzdeni magát… a partjelző egyszer csak jelez, hogy szerinte kinn volt a labda. A visszajátszások alapján nem volt.

24. perc: Mitrovics íveli a labdát a röviden berobbanó Croizet elé, aki a kaputól 8-9 méterre átveszi azt, majd éles szögből a jobb felső sarok fölé lő!

23. perc: Esposito szabálytalan Antonovval szemben. Szabadrúgással jön az Újpest, méghozzá ígéretes helyről, balról, a tizenhatos előteréből.

Összesítésben így most 3–1 a Baselnek.

21. perc: SAJNOS VEZET A BASEL! Stocker kapja a labdát a bal szélen, indítja Espositót, aki jó ütemben centerez, Males leválik a védőjéről, majd alig négy-öt méterről megszerzi a vezetést a hazaiaknak. Pajovicsnak sansza nem volt a védésre, 1–0

20. perc: Pelmard volt lesen. Az elmúlt percek ismét a Baselről szóltak inkább, de sikerült kihúznia az Újpestnek…

18. perc: Lang próbálkozik meg egy átlövéssel, Pauljevicsen megpattan, Pajovicsnak kell még belekapnia, így lesz végül szöglet.

A 20 GS-győzelemmel büszkélkedő Roger Federer is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést!

16. perc: Stocker húzta meg a bal szélen a labdával, Kastrati méterekről odaveti magát, de csak a bázeli támadó lábát találja el. Sárga lap.

14. perc: Jó 40 méteres keresztlabdával keresik a tizenhatos bal szélénél a védőktől elmozgó Stockert a bázeliek, aki olyan jól elmozgott, hogy rögvest lesre is futott. Szabadrúgás kifelé!

12. perc: Tallo csinál meg egy visszahúzós cselt a kaputól 22-23 méterre, a tizenhatos bal csücskénél Croizet-t próbálja indítani, de kissé a francia háta mögé megy a labda, aki elől így tisztázni tud a védő.

10. perc: Az első igazi lehetőség az Újpesté! Csongvai indítja a jobb szélen felfutó Pauljevicset, aki a kaputól 12-13 méterre laposan lő, nem találja el tökéletesen, így a kapus lábbal védeni tudja a középre tartó labdát.

Így fest a mérkőzés a bázeli stadion sajtószektorából (Fotó: Borsos László)
Így fest a mérkőzés a bázeli stadion sajtószektorából (Fotó: Borsos László)

A helyszínen tartózkodó kollégánk, Borsos László becslése szerint 14 ezer fő lehet a stadionban.

5. perc: A svájciak egyelőre letámadnak, kevés teret engedve az Újpestnek a kibontakozásra. Az imént Stocker próbálkozott egy lapos centerezéssel balról, Onovo mentett az érkező Esposito elől.

3. perc: Két Basel-szöglettel indul a meccs, egyikből sem alakul ki komoly veszély az újpesti kapu előtt. Utóbbinál Diaby tisztáz fejjel az ötös csücskétől a röviden.

Az Újpest fehér felsőben lila mintákkal, lila nadrágban, fehér sportszárban. A Basel piros-kék felsőben, piros nadrágban és sportszárban.

1. perc: A Basel indította útjára a labdát!

A MÉRKŐZÉS ELŐTT

Az első mérkőzésen Croizet szerzett vezetést az Újpestnek, igaz, az előnyt a második félidőben elvesztette a magyar csapat... (Fotó: Török Attila)
Az első mérkőzésen Croizet szerzett vezetést az Újpestnek, igaz, az előnyt a második félidőben elvesztette a magyar csapat... (Fotó: Török Attila)

Az első mérkőzésen nagyon bátran, harcos futballal kezdett Újpest az Európai-konferencialiga selejtezőjében a sokkal esélyesebb FC Basel ellen, a vezetést is megszerezte, de a második félidő és így a győzelem a svájciaké lett. A 2–1-es vereséggel nehéz helyzetbe került a lila-fehér együttes, ám egy mostani bravúros siker jó eséllyel továbbjutást is érhetne a számukra.

„Szerezhetünk meglepetést, erre készülünk” – mondta az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning a visszavágó előtt. Ami biztos, a magyar csapat az odavágón nyújtott teljesítményével kivívta a jóval esélyesebb svájciak tiszteletét, Patrick Rahmen, az FC Basel trénere ki is jelentette: „Nem rotálok, mert nem engedhetjük meg magunknak." Szintén az Újpest teljesítményét elismerő jel: a Basel stábja jóval részletesebb elemzéssel készült a fővárosiak játékából, mint tette azt az első meccs előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik