Góleső Szófiában, hatgólos mérkőzésen kapott ki az NK Osijek

Vágólapra másolva!
2021.08.05. 18:50
null
Két éve már találkozott a CSZKA Szófiával a nemzetközi porondon az NK Osijek (Fotó: NK Osijek/Facebook)
Simán, 4–2-re legyőzte a CSZKA Szófia az NK Osijeket az Európa-konferencialiga selejtezőjének harmadik fordulójának első mérkőzésén, így nehéz helyzetbe került a visszavágóra a horvát együttes.

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
CSZKA Szófia (bolgár)–NK Osijek (horvát) 4–2 (3–1)
Szófia,
Nemzeti Stadion, 4500 néző. Vezette: Rumsas (litván)
CSZKA Szófia: Busatto – Turicov, Mattheij, Antov, Mazikou – Youga, Geferson, Carey – Jomov (Charles, 88.), Caicedo, Wildschut (Catakovic, 71.). Vezetőedző: Sztojcso Mladenov
NK Osijek: Ivusic – Milos, Skoric, Loncar, Jurcevic – Zaper (Hiros, 74.), Jugovic (Mance, 82.) – Fiolic (Bockaj, 60.), Kleinheisler (Pilj, 60.), Bohar – Miérez (Topcagic, 60.). Vezetőedző: Nenad Bjelica
Gólszerző: Mazikou (30.), Carey (38.), Caicedo (42.), Jomov (74.), ill. Skoric (40.), Antov (90+3. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

A horvát NK Osijek számára ugyan nem hozott szerencsét két esztendeje a szófiai Hadsereg Stadionja, ezúttal azonban nem is kellett a helyszíntől tartania, mivel a CSZKA–Osijek Ekl-meccset immár a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban rendezték meg. Érdekesség, hogy a már többször is hivatkozási alapul hozott, 2019 júliusában rendezett El-selejtezőn és a mostani összecsapáson eszéki oldalról négy, míg a házigazda CSZKA Szófia soraiból mindössze egy labdarúgó lépett kezdőként pályára. A „régi ismerősök” között ott volt természetesen Kleinheisler László is Nenad Bjelica legénységéből, és nem is kezdett rosszul az Eszék, ugyanakkor a hazaiak idővel levetették megilletődöttségüket, és próbálkozásaikat idővel már gólok is kísérték.

A tervek persze bolgár oldalon is merészek, hiszen a tulajdonosi óhaj náluk (is), tehát a piros-fehéreknél, no, jó, a „vörösöknél” is az, hogy az európai kupaősz meglegyen. A CSZKA el is lépett Mihael Zaperéktól két góllal a félidő hajrájára, ezért is jött nagyon jó időben még a fehér-kékek számára csapatkapitányuknak, Mile Skoricnak a szépítő találata. Ekkor még nem tudhattuk, hogy miként alakul a futballsors, de a vendéglátók még egyszer beköszöntek a szünetig, s ez így egy szerencsétlen végkifejletet is magában hordozott – horvát részről persze...

A második félidőben Bjelica azért igyekezett stabilizálni legénységét, a kétgólos hátrány azért nem tűnt ledolgozhatatlannak. A 74. percben esett újabb szófiai gól – a 4–1-es előnnyel – már jóval szomorúbb képet festett Ivica Ivusicék számára, ezért is jelentett nagyon sokat, hogy a legvégén a CSZKA Szófia Valentin Antov révén még öngólt vétett. Van miért tehát továbbra is törlesztenie az NK Osijek gárdájának, de a 4–2-es vereség mégsem tűnik reménytelen kiindulási alapnak a jövő csütörtöki, eszéki visszavágó előtt.

 

PERCRŐL PERCRE

90+5. perc: ITT A VÉGE! Az Eszék 4–2-es vereséget szenvedett el a CSZKA Szófia otthonában, így kétgólos hátrányból várhatja a párharc visszavágóját. Köszönjük a figyelmet!

90+4. perc: Az utolsó lehetőség a CSZKA Szófia előtt adódott, Carey lőtt kapura, azonban a felsőlécről kivágodott a labda.

90+3. perc: GÓL! Nagyszerű labdát tett középre Milos, a hazaiak kapusa rosszul mozdult ki, így Topcagic fejese, amely végül Antov öngólja lett, a kapuban kötött ki. 4–2!

NÉGY PERC A RÁADÁS!

88. perc: Csere a hazaiaknál: Jomov helyére érkezett Charles.

87. perc: Nagy lehetőség az Eszék előtt. Hiros gyönyörű csel után ugratta ki Mancét, azonban a horvát támadó hiába verte át Busattot, és húzta el a brazil kapus mellett a labdát, nem tudott a hálóba lőni.

85. perc: Carey passzolt Catakovic elé, azonban a bosnyák támadó nagyszerű lövése elkerülte a kaput.

82. perc: Mance érkezett Jugovic helyére a vendégeknél.

81. perc: Egyre reménytelenebb az Eszék helyzete, szinte végig a CSZKA birtokolja a labdát, és veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket dolgoz ki.

76. perc: Milos szorul ápolásra, miután Caicedo lépett oda az Eszék védőjének.

74. perc: Hiros érkezik Zaper helyére az Eszéknél.

74. perc: GÓL! Eldönti a mérkőzés – és talán a párharc – sorsá a CSZKA Szófia. Caicedo nagyszerűen lépett meg Zaper mellett, passzolt középre Jomov pedig kihasználta a helyzetet és gólt szerzett. 4–1!

72. perc: Az első csere hazai oldalon: Wildschut helyére érkezett Catakovic.

71. perc: Carey a földön. Milos volt a szabálytalan az ír középpályással szemben, szabadrúgással következhet a CSZKA.

68. perc: Bockaj végezhetett el egy szabadrúgást távolról, de a védők kifejelték a labdát.

62. perc: Jugovic és Wildschut küzdött nagyot, miután a CSZKA szélsője egyedül próbált megiramodni az Eszék kapuja felé, azonban végül Jugovic jött ki győztesen a párharcból.

60. perc: Elérkezett a változtatás ideje: Kleinheisler helyére Pilj, Bockaj Fiolic, míg Topcagic Mierez helyére érkezett.

58. perc: A bal oldalról elvégzett Eszék szöglet a rövid oldalra érkezett, azonban a védők kifejelték a labdát. Kleinheisler ezután megpróbálta még visszajátszani azt a tizenhatoson belülre, de nem sikerült, így kirúgással jöhet a CSZKA.

56. perc: Caicedo a kapu mellé. Carey ívelte középre a labdát, az ecuadori támadó fejese azonban elkerülte a kaput.

55. perc: Geferson ült le a földre egy eszéki szabadrúgás előtt, majd az orvosi stábbal együtt elhagyta a pályát, de úgy látszik nincs komolyabb problémája.

49. perc: Wildschut próbált meg betörni a tizenhatoson belülre de Milos és Skoric is útját állta, így szöglettel következhetett a CSZKA, azonban nem alakult ki ebből veszélyes helyzet.

47. perc: Kleinheisler lőtt távolról, azonban a labda a kapu fölé szállt.

46. perc: Elkezdődött a második félidő! 45 perce maradt kozmetikázni az eredményen az Eszéknek.

45+2. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

KÉT PERC A RÁADÁS!

42. perc:GÓL! Nem tudnak leállni a csapatok: ezúttal Caicedo fejelt Jomov beadása után Ivusic kapujába, ezzel ismét kétgólosra növelve a különbséget. 3–1!

40. perc:GÓL! Azonnal érkezik a szépítés a másik oldalról, hiszen Fiolic szögletét követően a Mattheij mellett felugró Skoric juttatta a kapuba a labdát az ötösön belülről. 2–1!

39. perc: GÓL! Kezd eldőlni az első mérkőzés, hiszen Carey is megszerzi a maga gólját. Az egész félidőben aktívan játszó középpályásTuricov beívelésée előtt lerázta magáról Jugovicot, majd egy kis szerencsével Ivusic kapujába fejelt. 2–0!

33. perc:Az Eszék első nagy helyzete! Milos beadását követően Mierez elé került az ötösön belül a labda, azonban a labda az egyik védőről kipattant az alapvonalon túlra. A szögletből nem alakult ki veszélyes helyzet.

31. perc: Sárga lap!Zaper kapta a mérkőzés első sárga lapját.

30. perc: GÓL! Mazikou lépett fel a támadással, nagyszerűen iramodott meg a pálya bal szélén, senki sem lépett oda neki és könnyedén vitte be a tizenhatoson belülre a labdát. Átverte Skoricot, majd magabiztosan lőtt a bal felső sarokba. 1–0!

28. perc: Caicedo egyedül ugorhatott fel Turicov beadásár a tizenegyes pont magasságában, azonban fejese gyengére sikerült és elkerülte a kaput. Veszélyesebben játszik a CSZKA.

26. perc: Fantasztikus összjáték végén Carey lőhetett a tizenhatos bal sarkától, azonban a labda elcsorgott a kapu előtt.

21. perc: Loncar mentett Mazikou elől, Carey pedig ismét szöglettel következhet. A sarokrúgás után a labda az ötös környékén pattogott, de Loncar tisztázni tudott.

20. perc: Carey ugrott volna ki, azonban a partjelző lesen látta a CSZKA középpályását.

16. perc: Szöglet a másik oldalon is. Az Eszék sarokrúgását Bohar végezte el, viszont a játékvezető szabálytalanság miatt már kifelé ítélt szabadrúgást, Mattheij maradt a földön.

14. perc: Az első szöglet.Turicov próbálta beadni a labdát, de Jurevicről az alapvonalon kívülre került a labda. A szögletet követően nagyobb helyzet nem alakult ki, azonban maradt a labda a CSZKA-nál.

9. perc: Kleinheisler az ellenfélnek vette le a labdát, majd az oldalról középre tett labdát követően Carey próbálkozhatot, azonban Ivusic fantasztikus bravúrral védeni tudott. A szögletnél Antov ment előre fejelni, azonban az ő fejesét is hárította a horvát kapus.

7. perc: Kleinheisler próbálkozott a tizenhatosvonalának közepéről, azonban két védő is közbelépett és blokkolni tudott.

4. perc:A szurkolókon nem múlik semmi... Már ami a CSZKA-t illeti, hiszen a hazai drukkerek fantasztikus hangulatot teremtenek. Közben Kleinheisler követett el apróbb szabálytalanságot, ami nem ért sárga lapot.

3. perc: Az első próbálkozás. Wildschut próbált középre passzolni, de a labda Ivusic kezében kötött ki.

1. perc: ELKEZDŐDÖTT a mérkőzés, az NK Osijek végezte el a kezdőrúgást.

Tiszta piros felsőben és fehér nadrágban a CSZKA Szófia, kék-fehér mezben és kék nadrágban az NK Osijek.

Van miért visszavágni. Nem első alkalommal találkozik a két csapat a nemzetközi porondon, hiszen 2019-ben az Európa-liga selejtezőjének második körében már összecsaptak. Akkor az első mérkőzést Bulgáriában 1–0-ra a CSZKA Szófia nyerte, majd hiába győzött otthon az Eszék, végül tizenegyesekkel a bolgárok jutottak tovább.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat a CSZKA Szófia–Eszék Európa-konferencialiga-selejtező online közvetítésében!

ELŐZMÉNYEK

Fennállása 42. európai kupamérkőzését játssza csütörtök este Szófiában a bolgár CSZKA ellen az NK Osijek. A horvát élvonalban vitézkedő együttes az Európa-konferencialiga-selejtező előző, második fordulójában a lengyel Pogon Szczecint búcsúztatta, és ezúttal is továbbjutásra tör. Az eszékiek csapatában ott lesz Kleinheisler László, aki a Pogon elleni párharc egyetlen gólját szerezte, és ragyogó formában futballozik. A 27 éves, 37-szeres válogatott középpályás 2019-ben igazolt az Osijekhez, azóta 78 tétmeccsen szerepelt klubjában és összesen 11 gólt szerzett. Az összterméséből hét Nenad Bjelica vezetőedző tavaly szeptemberi kinevezése óta született, Horvátország talán legjobb edzője jól érzékelhetően fejlődési pályára állította a nagy munkabírású játékost.

Július legjobbjának válaszották az eszéki szurkolók, a klubvezérkar belé vetett bizalmát pedig szerződése meghosszabbításával is jelezte, két hete 2023 nyaráig érvényes megállapodást kötöttek a felek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik