Ekl: csoportgyőztes az AZ, Kerkeznek jöhet a kupatavasz

Vágólapra másolva!
2022.11.03. 21:25
null
A CFR Nana Boateng közeli lövésével harcolta ki a győzelmet (Fotó: Manases Sándor)
A labdarúgó Európa-konferencialiga csoportkörének csütörtökön megrendezett 6. fordulójában az AZ Alkmaar Kerkez Milossal a soraiban győzött, ezzel megnyerte a csoportját. Meglepetésre sem a Fiorentina, sem a Basel nem tudott csoportja élén végezni, így playoffra kényszerül.

 

A holland AZ 2–1-es győzelmet aratott a Dnipro-1 ellen, ami több is volt mint elegendő, így egyenes ágon jutott a 16 közé. Légiósunk, Kerkez Milos ezúttal góllal nem járult hozzá a győzelemhez, viszont stabil teljesítményének köszönhetően végigjátszhatta a találkozót.

Mai győzelmét követően szintén továbbjutott a Basaksehir (3–1 a Hearts ellen), a Slovan Bratislava (2–1 a Zalgiris otthonában) is. Pontegyenlőséggel ugyan, viszont a nyolcaddöntő rájátszásába szorították a Fiorentinát és az ismét Szalai Ádám nélkül pályára lépő Baselt.

Csoportjából még a Slavia Prahával döntetlent játszó Sivasspor jutott be a nyolcaddöntőbe.

A West Ham magabiztosan szerezte meg hatodik győzelmét (3–0 az FCSB otthonában), ezúttal egy mindössze húsz esztendős magyar tehetséggel, Hegyi Krisztiánnal a keretében – a kapus a kispadon nézte végig a találkozót.

TOVÁBBJUTÁS KOLOZSVÁRON

Tíz év alatt harmadszor érte meg az európai kupák tavaszi mérkőzéseit a román bajnok CFR, amely a koszovói Ballkani legyőzésével szerezte meg csoportja második helyét.

A kolozsvári csapat szokás szerint egy szöglet nyomán szerzett vezetést, Nana Boateng egészen közelről vágta a léc a labdát, amelyet előtte három társa is megjátszott Ciprian Deac beívelése után. A 33. percben Cephas Malele lerántásáért büntetőhöz jutott a CFR, ám Deac kétszeri próbálkozásból sem tudta belőni: Stivi Frasheri előbb a jobb alsó sarokra küldött labdát tolta ki, majd a kiugrás miatti ismétlésnél lábbal védte a középre tartó lövést.

A szünet után pedig már csak előnyélt védte az erdélyi együttes, hiszen a prágai eredmény is kedvező volt számára, így a továbbjutását egy pillanatra sem fenyegette veszély.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ

A-CSOPORT
RFS (lett)–Fiorentina (olasz) 0–3
Istanbul Basaksehir (török)–Hearts (skót) 3–1

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Istanbul Basaksehir 6 4 1 1 14–3 11 13
2. Fiorentina 6 4 1 1 14–6 8 13
3. Hearts 6 2 4 6–16 –10 6
4. RFS 6 2 4 2–11 –9 2

 

B-CSOPORT

FCSB (román)–West Ham United (angol) 0–3
Silkeborg (dán)–Anderlecht (belga) 0–2

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. West Ham 6 6 0 0 13–4 9 18
2. Anderlecht 6 2 2 2 6–5 1 8
3. Silkeborg 6 2 0 4 12–7 5 6
4. FCSB 6 0 2 4 3–18 –15 2

 

C-CSOPORT

Lech Poznan (lengyel)–Villarreal (spanyol) 3–0
Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Austria Wien (osztrák) 4–0

A C-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Villarreal 6 4 1 1 14–9 5 13
2. Lech Poznan 6 2 3 1 12–7 5 9
3. Hapoel Beer-Sheva 6 1 4 1 8–5 3 7
4. Austria Wien 6 0 2 4 2–15 –13 2

 

D-CSOPORT

Partizan Beograd (szerb)–Slovácko (cseh) 1–1
1. FC Köln (német)–Nice (francia) 2–2

A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Nice 6 2 3 1 8–7 1 9
2. Partizan 6 2 3 1 9–7 2 9
3. 1. FC Köln 6 2 2 2 8–8 0 8
4. Slovácko 6 1 2 3 8–11 –3 5

 

E-CSOPORT
Apollon (ciprusi)–Vaduz (liechtensteini) 1–0
AZ (holland)–Dnipro-1 (ukrán) 2–1

AZ E-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. AZ Alkmaar 6 5 1 12–6 6 15
2. Dnipro-1 6 3 1 2 9–7 2 10
3. Apollon Limassol 6 2 1 3 5–7 –2 7
4. Vaduz 6 2 4 5–11 –6 2

F-CSOPORT
Djurgarden (svéd)–Shamrock Rovers (ír) 1–0
Gent (belga)–Molde (norvég) 4–0

AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Djurgarden 6 5 1 12–6 6 16
2. Gent 6 2 2 2 10–6 4 8
3. Molde 6 2 1 3 9–10 –1 7
4. Shamrock Rovers 6 2 4 1–10 –9 2

G-CSOPORT
Slavia Praha (cseh)–Sivasspor (török) 1–1
CFR Cluj (román)–Ballkani (koszovói) 1–0

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Sivasspor 6 3 2 1 11–7 4 11
2. CFR 6 3 1 2 5–5 0 10
3. Slavia Praha 6 2 2 2 6–7 –1 8
4. Ballkani 6 1 1 4 8–11 –3 4

H-CSOPORT
Zalgiris Vilnius (litván)–Slovan Bratislava (szlovák) 1–2
Pjunik Jereván (örmény)–Basel (svájci) 1–2

A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Slovan Bratislava 6 3 2 1 9–7 2 11
2. Basel 6 3 2 1 11–9 2 11
3. Pjunik 6 2 4 8–9 –1 6
4. Zalgiris Vilnius 6 1 2 3 5–8 –3 5

Az első helyezettek a nyolcaddöntőbe, a másodikok a playoffkörbe jutottak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik