Ekl: Büszkék lehetünk, hogy egy magyar csapat így játszik a Basel ellen – Oenning

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.05. 23:53
Nagyon bátran, harcos futballal kezdett Újpest az Európai-konferencialiga selejtezőjében a sokkal esélyesebb FC Basel ellen, a vezetést is megszerezte a magyar csapat, de a második félidő és így a győzelem a svájciaké lett. A 2–1-es vereséggel nagyon nehéz helyzetbe lavírozta magát a magyar csapat a visszavágóra. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.
Michael Oenning nem volt csalódott a mérkőzés után (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE!
Michael Oenning nem volt csalódott a mérkőzés után (Fotó: Török Attila) – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE!

Az FC Basel trénere, Patrick Rahmen elárulta: számított arra, hogy az Újpest erősen kezdheti a meccset.

„Pedig mindenki meg volt róla győződve, hogy könnyen vesszük az akadályt, és sima párharc lesz. Én azért nem gondoltam így, és nekem lett igazam, mert erős volt az ellenfél. Remekül működött az Újpest az átmenetekben védekezésből támadásba, de reagálni tudtunk erre a második félidőben, így megnyertük a mérkőzést. Kevesebbet hibáztunk, az Újpestnek többet kellett futnia és védekeznie, mert próbáltuk nyomás alá helyezni, hogy hibákra kényszerítsük. Szerintem összességében megérdemelt győzelmet arattunk.”

Az Újpest vezetőedzője, Michael Oenning nem volt csalódott a találkozó után, mert úgy érzi, versenyben maradtak még a továbbjutásért.

„Az eredmény fontos, így van a mai vereség után néhány szomorú arc az öltözőben, de úgy érzem, büszke lehetek arra, ahogy a csapat beleállt ebbe a mérkőzésbe. Szerintem mindenkit meglepett, senki nem számított arra, hogy ilyen vehemenciával megyünk neki jóval magasabban jegyzett ellenfelünknek. A tanulság az, hogy ennyi helyzetet hamarabb kell góllal kihasználni. Egy idő után aztán sikerült betalálni, de az egyenlítő gól után is maradt tartása a csapatnak, úgyhogy mindenki büszke lehet magára. Mi pedig arra, hogy egy magyar csapat egy ilyen gárda ellen is ilyen szépen tudott játszani. Ez mindenki számára remek tapasztalat volt, miközben a Basel is érezhette, hogy kemény ellenféllel állnak szemben.”

MICHAEL OENNING SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Újpest FC–FC Basel (svájci) 1–2 (Croizet 40., ill. A. Cabral 55., Males 74.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik