Ekl: „A videóelemző is segített a szünetben” – így ütötte ki a Fehérvár a Qabalát

Vágólapra másolva!
2022.07.21. 22:13
A labdarúgó Európa-konferencialiga 2. selejtezőkörének első mérkőzésén a Mol Fehérvár 4–1-re legyőzte odahaza az azeri Qabalát. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.
Az ivószünetig nem találta a Fehérvár a játékát (Fotó: Szabó Miklós)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Az ivószünetig nem találta a Fehérvár a játékát (Fotó: Szabó Miklós) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

A Qabala trénere, Elmar Bakhshiyev szerint két különböző félidőt játszottak a csapatok.

„Az elsőben azt csináltuk, amit akartunk, a második sokkal nyíltabb volt, jobban nyomott az ellenfél, aminek nem is tudtunk ellenállni. A csapatunk összességében jól teljesített, de a visszavágón jobb játékkal fogunk előrukkolni.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte: mit szólt ahhoz, hogy Qirtimovot, aki lenyelte a nyelvét, megtapsolta a hordágyon a székesfehérvári közönség.

„A magyarok bebizonyították, hogy értenek a labdarúgáshoz, nagyon szép emberi gesztus volt tőlük, hogy megtapsolták a játékosunkat.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Michael Boris azzal kezdte: hat héttel ezelőtt éppen ez a győzelem volt a tervük.

„Ezért kezdtük korábban az alapozást, ami jól is sikerült, jó tétmeccseket vívtunk, de tudjuk, ez mennyire nem számít. Az ivószünetig nem találtuk a játékunkat, aztán jól jött, hogy még az első félidőben egyenlítettünk. A szünetben a videóelemző több mindent megmutatott nekünk arról, hogyan tudunk hatékonyabbak lenni, aztán a pontrúgásból szerzett gól nyitotta meg a kaput. Nagyon örültem, hogy a cserék is jól szálltak be. Nem volt minden rendben, de a mérkőzés előtt aláírtam volna ezt az eredmény. A visszavágó kemény lesz, sok szabálytalansággal, agresszív ellenféllel. Nagy küzdelem és harc lesz, de mi szeretnénk a saját focinkat játszani. Még nem jutottunk tovább, reméljük, sikerül azt kivívni.”

MICHAEL BORIS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

FIOLA: CSAPATKAPITÁNYKÉNT PRÓBÁLTAM KEVESEBBET REKLAMÁLNI

KODRO: BORZASZTÓ VOLT, RÖGTÖN AZ JUTOTT ESZEMBE, MI TÖRTÉNT ERIKSENNEL AZ EB-N

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Mol Fehérvár–Qabala (azeri) 4–1 (1–1)
Székesfehérvár,
MOL Aréna Sóstó, 4750 néző. V: Sjöberg (svéd)
Mol Fehérvár:
Kovács D. – Rus, Szerafimov, Sabanov – Nego, Rúben Pinto (Lednev, 64.), Fiola, Heister – ifj. Dárdai Pál (Bamgboye, 78.), Petrjak (Zivzivadze, 64.) – Kodro (Makarenko, 78.).
Vezetőedző:
Michael Boris
Qabala: Agayev – Qirtimov (Ahmadov, 38.), Musayev, Ruan, Isayev – Abu Akal, I. Alimi – A. Mammadov (Hani, 72.) – Muradov (Safarov, 80.), Felipe Santos (Iskandarov, 80.), Raphael Alemao.
Vezetőedző:
Elmar Bakhshiyev
Gólszerző: Kodro (30., 74.), Rus (66.), Zivzivadze (90.), ill. Raphael Alemao (16.)
Kiállítva: Musayev (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik