Dzsudzsák ezúttal két gólt szerzett

Vágólapra másolva!
2010.08.26. 22:36
null
Dzsudzsák Balázs ismét jól játszott (Fotó: psv.nl)
Könnyed, 5–0-s győzelmet aratott hazai pályán a PSV az Európa-liga-selejtező playoffjának visszavágóján az orosz Szibir ellen, s ezzel 5–1-es összesítéssel a főtáblára került. A magyar légiós két gólt szerzett a találkozón. A ciprusi Omoniában Leandro volt eredményes, csapata azonban csak 2–2-re végzett a Metaliszt ellen, így kiesett. Ha nehezen is, de a csoportkörbe jutott az angol Liverpool is. A nagycsapatok közül nem botlott a Juventus, a Manchester City, a Dortmund, a Porto és a Stuttgart sem.

Továbbra is remekül teljesít Dzsudzsák Balázs a PSV-ben. A holland csapat ezúttal az Európa-liga főtáblájára jutott, miután a selejtező rájátszásának visszavágóján Eindhovenben biztosan, 5–0-ra nyert az orosz Szibir ellen.

Az első találkozón ugyan egygólos vereséget szenvedett a holland alakulat, a visszavágón azonban megmutatta, hogy melyik a jobb csapat.

Dzsudzsák a mérkőzés „gálarészében" vállalt hatalmas szerepet: a magyar középpályás első gólját a 73. percben szerezte, amivel csapata 4–0-ra vezetett, majd a 90. percben tizenegyesből állította be az 5–0-s végeredményt.

Volt olyan honfitársunk azonban, aki nem ünnepelhetett továbbjutást, pedig betalált a játéknapon. Hiába lőtt gólt a ciprusi Omonia magyar-brazil légiósa, Leandro, és érezhette magát továbbjutónak a 66. percig, a Metaliszt döntetlenre mentette az ukrajnai visszavágót. Mivel a ciprusiak otthon kikaptak, a Metaliszt jutott az Európa-liga főtáblájára.

A Dortmund magyar légiósát, Hajnal Tamást nem nevezték a Karabah elleni találkozóra, a válogatott középpályás el sem utazott a német csapattal az azeri visszavágóra. A Borussia kettős győzelemmel jutott tovább.

A csoportkörben ott van a Liverpool is, amely a hazai 1–0-s győzelmet követően a Trabzonspor otthonában is nyert 2–1-re. A mérkőzés nem volt könnyű a Fernando Torrest és Steven Gerrardot nélkülöző Pool számára, a törökök ugyanis vezettek 1–0-ra, a 84. percben azonban Kacar öngólja megpecsételte a hazaiak sorsát. A végeredményt Dirk Kuyt állította be. Gulácsi Péter a Liverpool kispadján ült.

Szabics Imre kezdőként kapott lehetőséget a Torinóban vendégeskedő osztrák Strumban, és a 61. percig a pályán volt, akkor lecserélték. A találkozót Del Piero 53. percben szerzett találata döntötte el, a továbbjutást pedig az, hogy a Juventus idegenben is 2–1-re győzött korábban.

Búcsúzott a szintén osztrák Austria Wien, amelyben Sáfár Szabolcs kispados volt. A bécsiek a hazai visszavágón 1–1-es döntetlent játszottak a görög Arisszal, amely összesítésben végül 2–1-gyel jobbnak bizonyult.

A belga Racink Genk kétgólos vereséget szenvedett a portugál Porto vendégeként. A vesztes csapatban Köteles László végigvédte a találkozót, míg ugyancsak 90 percen keresztül volt a pályán Tőzsér Dániel, aki a karszalagot viselte a belgáknál. A győztes gárdában Hulk triplázott, a vesztesben Vossen duplázott. A találkozó a Porto első meccsen idegenben aratott háromgólos sikerét követően nem sok téttel bírt.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK (AZ ÖSSZES EREDMÉNY)
APOEL (ciprusi)–Getafe (spanyol) 1–1 – h. u.
Tj: a Getafe, 2–1-gyel
Gent (belga)–Feyenoord (holland) 2–0
Tj: a Gent, 2–1-gyel
AEK (görög)–Dundee United (skót) 1–1
Tj: az AEK, 2–1-gyel
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–PSG (francia) 4–3
Tj: a PSG, 5–4-gyel
Tavrija (ukrán)–Leverkusen (német) 1–3
Tj: a Leverkusen, 6–1-gyel
Stuttgart (német)–Slovan Bratislava (szlovák) 2–2
Tj: a Stuttgart, 3–2-vel
Liteksz Lovecs (bolgár)–DVSC 1–2
Tj: a DVSC, 4–1-gyel
Unirea Urziceni (román)–Hajduk Split (horvát) 1–1
Tj: a Hajduk, 5–2-vel
Trabzonspor (török)–Liverpool (angol) 1–2
Tj: a Liverpool, 3–1-gyel
Levszki Szófia (bolgár)–AIK (svéd) 2–1
Tj: a Levszki, 2–1-gyel
PSV (holland)–Szibir (orosz) 5–0
Tj: a PSV, 5–1-gyel
Lokomotiv Moszkva (orosz)–Lausanne (svájci) 1–1 – 11-esekkel 3–4
Tj: a Lausanne, 2–2 után tizenegyesekkel
HJK (finn)–Besiktas (török) 0–4
Tj: a Besiktas, 6–0-val
Austria Wien (osztrák)–Arisz (görög) 1–1
Tj: az Arisz, 2–1-gyel
Metaliszt (ukrán)–Omonia (ciprusi) 2–2
Tj: a Metaliszt, 3–2-vel
Bröndby (dán)–Sporting (portugál) 0–3
Tj: a Sporting, 3–2-vel
Dinamo Minszk (fehérorosz)–FC Bruges (belga) 2–3
Tj: az FC Bruges, 5–3-mal
Karabah (azeri)–Dortmund (német) 0–1
Tj: a Dortmund, 5–0-val
Aktobe (kazah)–AZ (holland) 2–1
Tj: az AZ, 3–2-vel
Marítimo (portugál)–BATE (fehérorosz) 1–2
Tj: a BATE, 5–1-gyel
Dnyepr Mogiljev (fehérorosz)–Villarreal (spanyol) 1–2
Tj: a Villarreal, 7–1-gyel
Utrecht (holland)–Celtic (skót) 4–0
Tj: az Utrecht, 4–2-vel
TNS (walesi)–CSZKA Szófia (bolgár) 2–2
Tj: a CSZKA Szófia, 5–2-vel
Karpati (ukrán)–Galatasaray (török) 1–1
Tj: a Karpati, 3–3-mal, idegenben szerzett több góllal
Maribor (szlovén)–Palermo (olasz) 3–2
Tj: a Palermo, 5–3-mal
Grasshoppers (svájci)–Steaua (román) 1–0 – 11-esekkel 3–4
Tj: a Steaua, 1–1 után tizenegyesekkel
Lille (francia)–Vaslui (román) 2–0
Tj: a Lille, 2–0-val
Elfsborg (svéd)–Napoli (olasz) 0–2
Tj: a Napoli, 3–0-val
Juventus (olasz)–Sturm Graz (osztrák) 1–0
Tj: a Juventus, 3–1-gyel
Aston Villa (angol)–Rapid (osztrák) 2–3
Tj: a Rapid, 4–3-mal
Motherwell (skót)–Odense (dán) 0–1
Tj: az Odense, 3–1-gyel
Manchester City (angol)–Timisoara (román) 2–0
Tj: a Manchester City, 3–0-val
Lech Poznan (lengyel)–Dnipro (ukrán) 0–0
Tj: a Lech, 1–0-val
Dinamo Zagreb (horvát)–Győri ETO FC 2–1
Tj: a Dinamo Zagreb, 4–1-gyel
Fenerbahce (török)–PAOK (görög) 1–1 h. u.
Tj: a PAOK, 1–1-gyel, idegenben szerzett góllal
Porto (portugál)–Genk (belga) 42
Tj: a Porto, 7–2-vel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik