Az FTC-nek az El-csoportkör a tét; visszavonul a hatszoros bajnok

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 23:29
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

A Ferencváros az ír Shamrock Roverst fogadja az Európa-liga-rájátszás első mérkőzésén, a tét a csoportkörbe jutás. A zöld-fehérek az előző fordulóban a Bajnokok Ligája selejtezőjében az azeri Qarabag ellen véreztek el, többek között a belső védők bizonytalansága miatt. Éppen ezért lesz fontos Mats Knoester határozottsága (is) a csütörtöki összecsapáson. A 23 esztendős futballista, aki a nyáron érkezett Hollandiából a Fradihoz, úgy véli: az azeriek ellen a kapott gólokat több hiba okozta, nem lehet mindent a védők nyakába varrni. A Shamrock Rovers ellen sok egyéni csatára és fejpárbajra számít. Az írek küldöttsége már kedden ebéd után megérkezett Budapestre.
A Ferencváros az ír Shamrock Roverst fogadja az Európa-liga-rájátszás első mérkőzésén,
a tét a csoportkörbe jutás. A zöld-fehérek az előző fordulóban a Bajnokok Ligája selejtezőjében az azeri Qarabag ellen véreztek el, többek között a belső védők bizonytalansága miatt. Éppen ezért lesz fontos Mats Knoester határozottsága (is) a csütörtöki összecsapáson. A 23 esztendős futballista, aki a nyáron érkezett Hollandiából a Fradihoz, úgy véli: az azeriek ellen a kapott gólokat több hiba okozta, nem lehet mindent a védők nyakába varrni. A Shamrock Rovers ellen sok egyéni csatára és fejpárbajra számít. Az írek küldöttsége már kedden ebéd után megérkezett Budapestre.

Waltner Róbert, a Paksi FC nyáron kinevezett 44 esztendős vezetőedzője nyilatkozott a Nemzeti Sportnak. A tréner elmondta, nem örül annak, hogy elmarad a hétvégi mérkőzésük, szívesebben játszottak volna ezen a héten a Ferencvárossal. A három bajnoki fordulóban megszerzett öt pont szerinte nem rossz, hiszen kétszer idegenben játszottak, hazai pályán pedig a Fehérvárt fogadták, ám úgy véli, ha jobban használják ki a helyzeteiket és némi szerencséjük van, lehetne több pontjuk. Beszélt arról is, mi az oka, hogy – noha előzetesen a védelem stabilizálását ígérte – a Paks továbbra is sok gólt kap.  

Másfél héttel ezelőtt megvédte magyar bajnoki címét, és most hatszoros strandröplabdabajnokként vissza is vonul Nagy-Szombathelyi Szandra. Lapunknak azt nyilatkozta, nem hagyja ott örökre a sportágat, hiszen szerelme a strandröplabda, csak mostantól a civil élet, a családalapítás élvez nála elsőbbséget. A döntést az év elején hozta meg, akkor ült le partnerével, Villám Lillával és az edző Gubik Jánossal. Sikeres volt a teremben is, szerepelt a 2015-ös Európa-bajnokságon, ám homokon szeret igazán röplabdázni, azt mondja: a strandröplabda egy életérzés. Amikor először ment Malajziába, annyira magával ragadta a táj, hogy azt érezte: erre van szüksége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik