TCR World Tour: izgalmas végjáték után Ehrlacher-győzelem; Michelisz ötödik lett a második versenyen

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 00:26
Azcona (balra) az ötödik, Michelisz (jobbra) a hatodik lett a második futamon (Fotó: X/HMSGOfficial)
Yann Ehrlacher aratott győzelmet a TCR World Tour amerikai versenyhétvégéjének második futamán. Mögötte Thed Björk és Ma Csing-hua ért célba, míg az első ötös sorát Esteban Guerrieri és Mikel Azcona zárta. Az egyéni összetettet továbbra is vezető Michelisz Norbert az ötödik helyen zárt.

Marco Butti végzett a tizedik helyen végzett a pénteki időmérőn Mid-Ohióban, így a részben fordított rajtrácsos verseny előtt ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle Dusan Borkovic rugaszkodhatott el, míg a második sorban Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia foglalhatott helyet. Az egyéni összetettet vezető és az első versenyen másodikként sorba érő Michelisz Norbert a kilencedik, míg a tabellán 26 pontos lemaradással őt követő csapattársa, Mikel Azcona a tizedik rajtkockából indulhatott el.

Butti megtartotta a vezetést a rajtnál, mögé Ehrlaher sorolt be, majd Borkovic, Urrutia és Néstor Girolami zárta az első ötöst, miközben a Hyundai-versenyző, Michelisz és Azcona fejenként egy-egy pozícióit lépett előre. Utóbbi autója ugyanakkor az első körökben sérült, és egy elem is leszakadt róla, aminek következményeként Esteban Guerrieri maga mögé utasította, így visszaesett a kiinduló pozíciójába.

Öt kör elteltével Butti fél másodperccel előzte meg Ehrlahcer-t, míg a harmadik Borkovic lemaradása két szekundum körül mozgott, miközben hátrébb Michelisz Girolamit előzte meg, és lépett előre a hetedik helyre. Két körrel később Guerrieri és GIrolami csapott össze, a két autó összeért, és párharcból a mögöttük érkező Azcona került ki győztesen, aki mindkét argentint megelőzte.

A kilencedik körben Borkovic sorra vesztette a helyeket, rövid időn belül Thed Björk, Urrutia és Ma Csing-hua is elment mellette, így Michelisz elé, a hatodik pozícióba esett hátra. Míg a Hyundai magyar versenyzője eleinte sikertelenül támadta a szerbet, Björk sikeres offenzívát indított Ehralcher ellen, majd hamarosan felzárkózott az élen haladó Buttira. Négy körrel a vége előtt Butti azonnal két pozíciót vesztett, Björk és Ehrlacher is elment mellette, a Cyan Racing két versenyzője rövidesen helyet cserélt, míg az olasz nem igazán lélegezhetett fel, hiszen a következő körben Ma és Urrutia is elment mellette, utóbbival aztán összeért, ami kisebb kavarodást okozott az első tízes második felében. 

Ma a második pozícióba ugrott előre, harmadikként Björk érkezett, majd Guerrieri és Azcona sorakozott az első ötösben, miközben Michelisz a hatodik pozícióban érkezett. A sorrend az utolsó körben már nem változott, aminek értelmében Ehrlacher aratott győzelmet a második versenyen. A dobogóra Ma és Björk állhatott még fel, a negyedik Guerrieri lett, míg az első tízes sorát Azcona, Michelisz, Borkovic, Urrutia, Girolami és Butti zárta.

Michelisz utólag egy helyet előre lépett, miután a harmadik helyen célba érő Thed Björk szabálytalan előnyszerzés miatt (összeért Marco Buttival és kitolta a pályáról), öt másodperces büntetést kapott, és visszacsúszott Michelisz mögé, a hatodik pozícióba. 

Folytatás július 19. és 21. között Brazíliában. 

TCR WORLD TOUR, 3. FORDULÓ, MID-OHIO
2. verseny: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 25:26.707, 2. Ma Csing-Hua (kínai, Lynk & Co) 0.338 másodperc hátrány, 3. Guerrieri (argentin, Honda Civic) 1.503 mp h., …5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai Elantra N) 3.688 mp h.

Az állás: 1. Michelisz Norbert 150 pont, 2. Ehrlacher 128, 3. Azcona (spanyol, Hyundai Elantra N) 126
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik