Vívó Eb: az Európai Játékok előtt Plovdivban rendezik meg

Vágólapra másolva!
2023.06.01. 12:09
null
A kép illusztráció (Fotó: Getty Images)
Még a június 21-én kezdődő lengyelországi Európai Játékokat megelőzően megrendezik a vívók egyéni Európa-bajnokságát, melynek Plovdiv ad otthont – az Európai Vívókonföderáció (EFC) határozata szerint.

 

A magyar szövetség honlapjának csütörtöki híre szerint az EFC szerdán döntött az olimpiai kvalifikációs kontinensbajnokság ügyében. Erre azért kényszerült, mert a nemzetközi szövetség (FIE) jelezte neki, hogy a krakkói Európai Játékok csapatversenyét elfogadja hivatalos Európa-bajnoki eseményként, egyben olimpiai kvalifikációs csapatviadalként, de az EJ egyéni versenyeit nem. A FIE egyúttal azt is közölte az EFC-vel, hogy az egyéni Eb-t még a júliusi, milánói világbajnokság előtt meg kell rendezni.

Az európai szövetség ezek után határozott úgy – a magyar szövetség honlapja szerint –, hogy „kiír egy egyéni Európa-bajnokságot, mivel nem akarja a kontinens vívóit hátrányos helyzetbe hozni a többiekkel szemben a párizsi olimpiai kvalifikációban és megkezdi a szervezését a június 16. és 18. közötti, plovdivi egyéni Európa-bajnokságnak”.

A FIE márciusban jelentette be, hogy az orosz és fehérorosz vívók visszatérhetnek a nemzetközi porondra az ötkarikás kvalifikáció kezdetétől, igaz, csak semleges színekben és csupán azok, akik nem tagjai fegyveres szervezetnek és nem támogatják aktívan Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A lengyelek viszont nem adnak vízumot a két ország állampolgárainak, így pedig nem tudnak pástra lépni, ami az egyéni verseny státuszának módosítását eredményezte. A csapatversenyt a döntés nem érinti, mivel az oroszok és fehéroroszok semlegesként nem is szerepelhetnek ezekben a számokban.

A június 16. és 18. közötti plovdivi egyéni Eb után Krakkóban június 25. és 27. közötti rendezik az egyéni EJ-versenyeket, majd június 28. és 30. között a csapat Eb számait.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik