Elismerésben részesült Szilágyi Áron a FIE tisztújító kongresszusán (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

 

A Vasas SC háromszoros olimpiai bajnok kardvívója az ismét elnökké választott Aliser Uszmanovtól – aki maga is kardozó volt – vette a világkupsa-sorozatban elért első helyéért járó díjat.

A lausanne-i kongresszuson az elnök megválasztása mellett a különböző bizottságok összetételére vonatkozóan is voksolt a tagság. A magyar jelöltek közül Kamuti Jenő az orvosi, míg Czeglédy Edina a jogi testületben tevékenykedhet majd – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint.

„A müncheni olimpia után, 1973-ban választottak be az orvosi bizottságba, amelynek lassan ötven éve egyfolytában tagja vagyok, és húsz évig voltam az elnöke" – mondta az MTI-nek a 84 esztendős Kamuti Jenő, majd hozzátette: ezen a tisztújításon már nem is akart indulni, de a kollégái rábeszélték, mondván, hogy szükség van a tapasztalatára, a munkájára.

„Nem tagadom, jólesett a felkérésük, bizalmuk, és az is, hogy a közgyűlés megszavazta a tagságomat" – tette hozzá.