Vívás: Szatmári és Szűcs nyerte a kardozók MK-fordulóját

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 17:37
null
Szatmári András nyerte a kardozók gödöllői MK-fordulóját (Fotó: Dömötör Csaba archív)
Az algíri világkupa-viadal után végre itthon is pástra léptek felnőtt kardozóink: a Gödöllőn megrendezett MK-fordulóban Szatmári András és Szűcs Luca győzött.    

 

Ugyan két vereséget összeszedett Szatmári András (MTK) a kardozók Gödöllőn megrendezett Magyar Kupa 1. fordulójában, s emiatt kicsit „összekuszálódott” a tábla, így ugyanis hamarabb találkozott az erősebb vívókkal, mint általában, világbajnok kardozónk mégis szépen kiegyenesítette a napot, hiszen megnyerte a válogatóversenyt.

Az a bizonyos két vereség a csoportasszók során azt jelentette, hogy az egyébként az csoportmeccseket hibátlan mérleggel záró Gémesi Csanáddal (MATE-GEAC) már az elődöntőben szembekerült Szatmári: magabiztos, 15:6-os győzelemmel jutott be a döntőbe, ahol klubtársát, Péch Miklóst verte 15:12-re.

Gémesi Csanád így a harmadik helyen végzett, akárcsak a fiatal Horváth Gergő (BHSE), aki a 32 között búcsúztatta harmadik tokiói bronzérmesünket, Decsi Tamást (KVSE) – a válogatottból egyedül Szilágyi Áron (Vasas SC) nem indult a gödöllői viadalon, a távolmaradásának indoka pedig az, hogy a Nemzetközi Vívószövetség (FIE) a hétvégén Lausanne-ban tartja kongresszusát, ahol díjazza az előző szezon legjobbjait, így a világranglista élén végzőket is: a férfi kardozók között Szilágyi Áron zárt az első helyen.

Ugyanezen okból kifolyólag hiányzott a hölgyek viadaláról Battai Sugár Katinka (DEAC) is, aki bár nyáron a felnőttek között szerzett a válogatott tagjaként a világbajnokságon csapataranyat, még juniorkorú, ő az előző szezont a junior hölgyek ranglistájának az élén zárta.

Nem indult Gödöllőn Pusztai Liza (BVSC-Zugló) sem, másik két világbajnokunk, Katona Renáta (Vasas SC) és Szűcs Luca (BVSC-Zugló) viszont igen, és bizonyítottak is, hiszen a döntőt ők ketten vívták: Szűcs egyetlen tussal győzött.

MAGYAR KUPA, 1. FORDULÓ, GÖDÖLLŐ
Férfiak: 1. 1. Szatmári András (MTK), 2. Péch Miklós (MTK), 3. Gémesi Csanád (MATE-GEAC) és Horváth Gergő (BHSE). Nők: 1. Szűcs Luca (BVSC-Zugló), 2. Katona (Vasas SC), 3. Beviz Dorottya (KVSE) és Spiesz Anna (Vasas SC)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik