Vívás: Szatmári András győzni szeretne a hátralévő idei versenyeken

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.04. 11:40
null
Szatmári András jó formában érzi magát (Fotó: Földi Imre)
Az év hátralévő két versenyén, a szombat-vasárnapi Magyar Kupa-fordulóban és a karácsony előtt sorra kerülő országos bajnokságon is az aranyérmet célozza meg Szatmári András világbajnok kardvívó.


„Bár a koronavírus-járvány miatt a rangos versenyek elmaradtak az idén, edzeni azért tudtunk. Edzőmmel, Gárdos Gáborral egyeztetve most heti hét-nyolc edzéssel készülök az előttem álló versenyekre, a hétvégi Magyar Kupa-fordulóra és a rá két hétre következő országos bajnokságra. Szerencsére az éppen egy évvel ezelőtt megoperált térdem rendben van, bírja a terhelést
– mondta az MTI-nek Szatmári András, a 2017-es év egyéni vb-győztese, aki a november elején rendezett első Magyar Kupa-fordulóban a 3. helyen végzett.

Az MTK vívója – aki a kardválogatottal kiharcolta a tokiói olimpiai részvételt – egyéniben és csapatban is ezüstérmes lett a tavaly júliusi budapesti világbajnokságon, majd a sikeres olimpiai szereplés érdekében az év végén kés alá feküdt, ezért az országos bajnokságot nélküle rendezték meg.

„Jó formában érzem magam, a Magyar Kupán és a bajnokságon is győzni szeretnék, mint ahogy minden versenynek így állok neki. Mindkét alkalommal egyéniben és csapatban is pástra lépek. A mindig presztízsnek számító bajnokság lesz az idei utolsó versenyünk, és bízom benne, hogy a koronavírus-járvány miatt jövőre már nem kell lemondanunk a rangos viadalokról – nyilatkozta Szatmári, emellett hozzátette: betart minden óvintézkedést, és bár influenza-szerű tünetei voltak, eddig elkerülte őt a koronavírus, minden tesztje negatív eredménnyel zárult.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik