Vívás: Szász-Kovács Emese a decemberi ob után visszavonul

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.10. 09:24
null
Szász-Kovács Emese a decemberi ob után befejezi (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
A decemberi országos bajnokság után befejezi pályafutását Szász-Kovács Emese olimpiai aranyérmes párbajtőröző.

Klubja, a Vasas pénteki közleménye szerint a 39 éves versenyző december 19-én lép utoljára pástra, ekkor zárja le 29 éves pályafutását.

„Az biztos, hogy a decemberi országos bajnokság csapatversenyére felkészülök, és közben eldöntöm, van-e elég erőm a folytatáshoz – mondta a Nemzeti Sportnak adott októberi interjújában. A decemberi ob-n ott leszek a páston, addig kiderül, van-e az ob-n túlmutató vágyam, célom. Nem is konkrétan a kort érzi meg ilyenkor az ember, inkább már máshová helyeződik a hangsúly ilyenkorra az életében. Meg aztán az élsport olyan, hogy egyszer abba kell hagyni.”

„Kavarognak a fejemben a gondolatok, hogy hol is kezdjem, de azt hiszem, a legfontosabb, hogy eldöntöttem, hogy a Magyar Bajnokság csapatversenyén (december 19, vasárnap) fogok
hivatalosan pengét a kezembe utoljára
– írta pénteken a Facebook-oldalán. – Az lesz a búcsú versenyem, ahol elbúcsúzom a pástok világától, mint versenyző, ami közel 30 évig (kimondani is sok) volt a második (ha, nem az első) otthonom, nagyon szerettem, csodálatos évek voltak, minden szépségével, vidámságával, sikerével, nehézségével, kudarcával, izzadság- és könnycseppjével együtt, általa lettem az az ember, aki ma vagyok, köszönök mindent, de egyszer le kell tenni a pengét versenyzőként. Nekem most jött el az ideje. De, valaminek a vége azt jelenti, valami új kezdődik, és én kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő!”

A többszörös világbajnoki és Európa-bajnoki érmes Szász-Kovács a riói olimpián érte el karrierje legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a női párbajtőr egyéni küzdelmét.

A Vasas közleményében jelzi: a vívó nem szakad el a sportágtól, ugyanis társelnökként továbbra is aktív szerepet vállal majd a vívószakosztály életében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik