Vívás: Csongrádi László, a magyarok szupercseréje

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.01. 09:53
null
Csongrádi László sok nagy csatán van túl (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)
Az 1988-as szöuli olimpián győztes magyar kardcsapat egyik fontos tagjával, Csongrádi Lászlóval készített interjút a Magyar Nemzet.

 

Csongrádi László többek között arról is beszélt, hogyan állított meg egy betörőt a varsói csapat-vk megnyeréséért kapott Wolodyjowski-kardjával.

„Egyszer ezzel tartottam sakkban egy betörőt. Már elmúlt éjfél, otthon a rákospalotai panelemben néztem a televíziót, amikor hatalmas csörömpölést hallottam az utcáról. Az ablakon keresztül láttam, hogy valaki betört az élelmiszerboltba. Nem is gondoltam át, hogy mit csinálok, a második emeletről azonnal lerohantam. Hirtelen nem tudtam mit felkapni, csak ezt a szablyát, ami egy dísz, de megvan vagy három-négy kiló. Odalent aztán lett egy segítségem is, aki hívta a rendőröket, én pedig elálltam a kijáratot. Az illető egyébként nem is akart kijönni, mert csak piáért ment be. A rendőrök jól ismerték, mondták neki, hogy amit felbontott, azt igya meg, és viszik vissza a fogdára. A végén kicsit még én is megsajnáltam a palit” – mesélte Csongrádi.

Az interjú során szóba került a szovjetek elleni sporttörténelmi fordítás, valamint a lengyelek elleni negyeddöntő is a szöuli olimpiáról, amelyet Csongrádi csereként beállva vitt véghez.

„Azt hiszem, akkor éppen egy olyan kamikaze típusú figurára volt szükség, amilyen én voltam. Szó nincs arról, hogy én lettem volna a legjobb, és a becserélésem nem volt életbiztosítás. Ám senki nem lehetett nyugodt, aki velem került szembe” – mondta Csongrádi a lengyelek elleni mérkőzés kapcsán, majd elárulta, mi járt a fejében a szovjetek elleni fináléban való becserélésekor.

„Az, hogy ha majd az év végi összefoglalókban a televízióban elmondják, hogy ezüstérmesek lettünk, ne engem mutassanak, mint akit utoljára jól megvertek a ruszkik. Ilyenkor egy gladiátor úgy gondolkozik, legalábbis én úgy voltam vele, hogy semmi más nem érdekel, csak az, hogy én ezt az egyetlen asszót nyerjem meg. De a többiek is így álltak hozzá. S az is tüzelhetett bennünket, hogy öt 5–4-es vereségünk volt, ezekből azonban lehetett volna három 5–4-es győzelem is, ha a zsűri úgy akarja. Szóval, így egyenlítettünk ki 8–8-ra, és nyertük meg jobb találataránnyal az olimpiát.”

A Csongrádival készült teljes interjút itt olvashatják el!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik