Vívás: bezárva ünnepelt a világbajnok – Siklósi Gergely koronavírusos

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 19:36
null
Siklósi Gergely tesztje pozitív lett (Fotó: Tumbász Hédi)
A világbajnok Siklósi Gergely az egyike a férfi párbajtőr-válogatott koronavírussal megfertőződött versenyzőinek. A Bp. Honvéd sportolója balatoni karanténban gyógyul.

Siklósi Gergely (Bp. Honvéd) pénteken közösségi oldalain jelentette be: ő az egyike a koronavírussal megfertőződött válogatott párbajtőrvívóknak – a Magyar Vívószövetség csütörtökön honlapján adta hírül, hogy a felnőtt férfi párbajtőr-válogatott négy tagjának koronavírustesztje pozitív eredményt hozott, ezért a válogatott edzéseit azonnal, határozatlan időre felfüggesztették, az érintett sportolók házi karanténba kerültek. A szövetségi kommunikációban hangsúlyozták: a vívók nem edzésen vagy szervezett hivatalos programon fertőződtek meg.

„A múlt héten egy magánrendezvény után a barátaimon a betegségre utaló tünetek jelentkeztek, és miután másnap én is torokfájással ébredtem, felvetődött bennem a megfertőződés gyanúja. Felhívtam a szövetséget, leteszteltettem magam, és pozitív lett az eredmény– beszélt elsőként a Nemzeti Sportnak Siklósi Gergely a történtekről. –Mindez szombaton derült ki, azóta az előírásoknak megfelelően házi karanténban vagyok a család balatoni nyaralójában, egyedül.”

A 23. születésnapját pénteken – rendhagyó módon – „bezárva” ünneplő világbajnok hozzátette: a torokfájáson kívül rövid ideig hőemelkedése is volt, de már jól érzi magát, noha szagokat továbbra sem érez, ami meglehetősen kellemetlen neki.

„Amellett, hogy nem ünnepelhetem meg a születésnapomat, azt is sajnálom, hogy nem lehettem ott az egyetemem péntek délelőtti évnyitóján, ahol »Az ELTE Sport arca« kitüntetést vettem volna át– tette hozzá Siklósi. –Ha már így alakult, egyszerre igyekszem magam és a balatoni ház kertjét is karbantartani, bár a mozgásban óvatosnak kell lennem, nehogy szövődmények alakuljanak ki. Gyógytornázom és visszafogottabb fizikai edzéseket végzek, október elsején pedig terheléses EKG-vizsgálat vár rám azért, hogy biztosra vehessük, minden rendben van.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik