Vívás: 90 éves az olimpiai bajnok Juhász Katalin

Vágólapra másolva!
2022.11.24. 11:06
null
Juhász Katalin 90 éves (Fotó: Koncz Márton)
Csütörtökön lett 90 éves Juhász Katalin, az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes, háromszoros világbajnok magyar női tőrcsapat tagja.

A Hódmezővásárhelyen született Juhász Katalin a kosárlabdázás után viszonylag későn, 16-17 éves korában kezdett el vívni.

1952-ben ifjúsági bajnokságot nyert, majd 1957-ben már a felnőttek között lett a legjobb, és ettől kezdve a női tőrcsapat biztos tagjának számított. 1960-ban tagja volt az olimpiai ezüstérmes, négy év múlva pedig az első, és máig egyetlen ötkarikás aranyérmes magyar női tőrcsapatnak.

Csapatban háromszoros világbajnok (1959, 1962, 1967), egyéniben kétszer állhatott fel a dobogó harmadik fokára (1962, 1963).

Pályafutása befejezése után férjhez ment és vegyész végzettségének megfelelően helyezkedett el.

Akkor megszakadt a kapcsolata a vívással és a sporttal, később, nyugdíjasként alapító tagja lett a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának és a Mező Ferenc Közalapítványnak is. Egykori társaival is újra felvették a kapcsolatot, és máig együtt vannak az „aranylányok”.

Látogatásunkról az olimpiai bajnoknál a szombati Képes Sportban olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik