Vitorlázás: szoros befutóban dőlt el a Fehérszalag

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 12:09
null
A Nanushka nyerte a Fehérszalagot
Rendkívül szoros befutót hozott a Fehérszalag GeneralCom Nagydíj, amelyet a Váradi Szabó János kormányozta Nanushka nyert meg, másodikként a Kaiser Kristóf irányította MKB Prospex, harmadikként pedig Litkey Farkas csapata érkezett a Previtallal.

A rajtnál és a verseny első szakaszán, a Balatonfüred-Balatonkenese távon nagy különbségeket tapasztalhattak a mezőny tagjai az északi, valamint a déli vízterület közötti szélviszonyok miatt, így alaposan „szétrázódott” a több mint kétszáz versenyben részt vevő hajó.

A balatonkenesei bóját a Nanushka BMW Wallis vette elsőként, de nem lehetett nyugodt a Váradi Szabó János kormányozta hajó legénysége, mert picivel több mint egy perc hátránnyal ott volt mögöttük az MKB-Prospex (Dr. Kaiser Kristóf), valamint két perc lemaradással az RSM2 (Vándor Róbert). A nyílt többtestű kategóriában, azaz a katamaránoknál végül sikerült a teljes távot (Balatonfüred–Balatonkenese–Siófok–Tihany–Balatonfüred) megrendezni a versenyzőknek és a végső győztes a Balatonkenesén is vezető Nanushka lett, nem egészen egy perccel megelőzve a Siófokon az élen álló MKB-Prospex csapatát. Az abszolút verseny második helye nagyon izgalmas végjáték után dőlt el, ugyanis a Litkey Farkas kormányozta Prevital végül tíz másodperccel maradt le az ezüstérmes pozícióról, és futott be végül harmadikként a versenyen.

A szél gyengülése, kihagyása és bizonytalansága miatt a verseny rendezői úgy döntöttek, hogy a klasszikusok, valamint a mezőny további résztvevői számára a siófoki pályajelnél lesz a befutó, tehát a nyílt többtestű kategóriában és a piros csoportban induló hajókon kívül mindenkinek rövidebb távot kellett vitorláznia. A klasszikusoknál a Lillafüred (Gál András Levente) lett a 2020-as verseny győztese a Sirocco (Cittel Lajos), és a Nemere II. (Láng Róbert) előtt. A Classic Round résztvevői – a hagyományoknak megfelelően – 30 perccel korábban rajtoltak.

A Fehérszalag GeneralCom Nagydíj – 23. Izsák Szabolcs Emlékverseny – Classic Round volt az első a szezon nagyhajós versenyei közül, ahol eredményhirdetést is tartottak, hiszen a koronavírus járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetése, illetve az intézkedések enyhítése erre lehetőséget adott a Magyar Vitorlás Szövetségnek.

A verseny kiváló felkészülési lehetőség volt a vitorlázóknak a közelgő Kékszalagra (2020. július 30.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik