Vitorlázás: stratégiai megállapodás a vízi élményturizmus fellendítéséért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.18. 14:29
null
Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és Viszkei András, a cég vezetője írta alá a megállapodást
Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Vitorlásszövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromos Hajózási Nonprofit Kft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élményturizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén.

 

Az erről szóló megállapodást ünnepélyes keretek között 2017. december 14-én írta alá Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és Viszkei András, a cég vezetője.

Kollár Lajos a szerződés aláírását követően elmondta, a szövetség kiemelt stratégiai célja, hogy a vitorlázás népszerűsége nemcsak versenysportként, hanem turisztikai és szabadidős tevékenységként is jelentősen növekedjen az elkövetkező években.

Ehhez megfelelő kikötői infrastruktúra szükséges, amely egyaránt képes a versenysport és a vízi élményturizmus igényeit magas szinten kiszolgálni. A Balatonon már elindult a turisztikai célokat támogató kikötő minősítési rendszer kialakítása és minőségbiztosítása, amely ezt a célt szolgálja.

Viszkei András rámutatott: bár a világon a kedvtelési célú hajók háromnegyede motoros hajó, itthon a belvizeink egy részén, főleg a Balatonon nem lehet kedvtelési céllal belső égésű motoros hajót használni. Erre a vitorlások mellett az elektromos hajók jelenthetik a hajózni vágyóknak az alternatívát.

 

A balatoni kikötői infrastruktúra fejlesztése és hálózatba kapcsolása során ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos hajók és azok használóinak vitorlásoktól eltérő igényeire (például a megfelelő áramvételi lehetőség) is.

Az aláírók egyetértettek abban, hogy a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának növekedéséhez egyaránt jelentősen hozzájárul.

A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással (szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók) karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik