Vitorlázás: nyolcadikként zártak Gyapjasék a 470-es vb-n

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.03.13. 16:37
null
Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
A Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor egység megnyerte az éremfutamot a szombati záró napon, így a nyolcadik helyen végzett a vitorlázók 470-es hajóosztályának világbajnokságán, a portugáliai Vilamourában.

 

Pályafutása legjobb világbajnoki helyezését érte el (korábban sem vb-n, sem Eb-n nem jutott éremfutamba), sőt, a hét megkoronázásaként megnyerte a szombati éremfutamot Vilamourában, mégsem volt boldog a Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor páros. A futamgyőzelem ugyanis csupán szépségtapasz arra, hogy az olimpiai kvótaszerzés lehetősége elúszott – senki se gondolta, hogy az utolsó kiadó indulási joghoz érmet kell szerezni a 470-es világbajnokságon.

„Az éremfutam mezőnye felének megvolt a saját ellenfele, akivel szemben védenie kellett a pozícióját, míg a mieinknek nem volt veszítenivalójuk – mondta Majthényi Szabolcs, a Gyapjas testvérpár edzője. – Jól rajtoltak, taktikusan vitorláztak, csak a saját tempójukra figyeltek, simán maguk mögé utasították a mezőnyt. Sajnos ez nem változtat azon, hogy a végül ezüstérmes portugálok indulhatnak a tokiói olimpián.”

Majthényi hozzátette, tudták, hogy a minimum elvárás az olimpiai kvóta megszerzéséhez az éremfutam (vagyis a top tízbe jutás) lesz, de arra ő maga sem gondolt, hogy érem kell a cél eléréséhez.

„Szépségtapasz ez a futamgyőzelem, nem értékeljük sem túl, sem alul – folytatta az edző. – Összességében nagyon nehéz volt a világbajnokság, nemcsak a sűrű mezőny miatt, hanem azért is, mert nagy volt a nyomás a versenyzőkön az olimpiai kvóta miatt, amelyért hét nemzet tizenkét párosa küzdött az elmúlt napokban. A fiúk ebben a rangsorban a másodikok lettek, ám ez sajnos nem ér kvótát.”

További rossz hír, hogy a tokiói lesz az utolsó olyan olimpia, amelyen rendeznek 470-es férfiversenyt, a következő játékoktól ugyanis ebben a hajóosztályban már csak vegyes párosok indulhatnak.

470-ES VILÁGBAJNOKSÁG, VILAMOURA
Világbajnok: Anton Dahlberg, Fredrik Bergström (Svédország) 52 helyezési pont,
2. Diogo Costa, Pedro Costa (Portugália) 73, 3. Jordi Xammar, Nicolas Rodriguez (Spanyolország) 78, ...8. Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor (Magyarország) 110

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik