Vitorlázás: négy hét múlva rajtol az 52. Kékszalag

Vágólapra másolva!
2020.07.02. 17:29
null
Közel hatszáz indulóra számítanak (Fotó: Tumbász Hédi)
Legalább tíz hajó esélyes arra, hogy megnyerje a Balatonfüreden rajtoló tókerülő versenyt.

 

Normál helyzetben csütörtökön rajtolt volna Európa legnagyobb tókerülő versenye, az 52. Kékszalag – ha így történik, aligha dőlt volna meg az időrekord, ugyanis enyhe szél fújt Balatonfüreden. Ám mivel a versenyszezon a világjárvány miatt csak júniusban kezdődött, a Kékszalag július 30-án rajtol – a verseny részleteiről és az esélyekről a tavalyi győztes Racing Django fedélzetén tartottak online sajtótájékoztatót.

Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta, a járványhelyzet elmúlásával egyre több vitorlázó jelent meg a Balatonon, több mint 3000 versenyengedélyt adtak ki, így joggal bíznak benne, hogy a Kékszalag indulólétszáma az idén is megközelíti a hatszázat.

S hogy négy hét múlva ki emelheti a magasba a győztesnek járó gyönyörű herendi trófeát?
Nos, az előzetes esélylatolgatások alapján legalább tíz hajónak van sansza a végső sikerre. A címvédő Petrányi Zoltán tavaly hatalmas küzdelemben hódította el a trófeát, s ez a győzelem az egész csapatnak örökké emlékezetes marad. Az idei felkészülés rendhagyóan alakult, de nemcsak náluk, hanem mindenkinél.

„A karanténidőszakban a fiammal tudtam edzeni, ezt ugyanis engedték a szabályok, érdekesség, hogy a Kékszalagon ő egy másik hajóval indul – ellenem. Érdekes kihívás lesz, mint ahogyan a győzelemért folyó harc is, hiszen legalább tíz hajó esélyes a végső sikerre, biztos vagyok benne, hogy nüanszokon múlik majd, hogy ki nyer. Okos, taktikus vitorlázással lehet csak odaérni a mezőny elejébe, mi mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön, hogy nyerjünk” – mondta Petrányi.

Az időrekordot 7 óra 13 perccel az Opel Fifty-fifty legénysége tartja 2014 óta, amelynek taktikusa, Kelemen Tamás elárulta, a változékony és a gyenge szélviszonyok nem kedveznek az ő hajójuknak, és véleménye szerint a jelenlegi rekord 12 csomós szél esetén forogna veszélyben. A csapat felkészülése rendben halad, a 100 százalékig magyar gyártású hajót folyamatosan fejlesztik, és természetesen az ő céljuk is a győzelem.

Az online sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az elmúlt két évhez hasonlóan az M4 Sport közvetíti a versenyt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik