Úszó-vk: „Ez nem úszóviadal volt, hanem bokszmeccs”

Vágólapra másolva!
2020.02.15. 16:52
null
Rasovszky a 64. helyet érte el (Fotó: Derencsényi István)
A dohai vk-verseny eldöntötte, hogy a budapesti Európa-bajnokságon kik indulhatnak 10 kilométeren.

 

Rasovszky Kristóf, Székelyi Dániel, Gálicz Péter, valamint Olasz Anna, Sömenek Onon Kata és Rohács Réka – ők hatan ugorhatnak a Lupa-tóba a májusi Európa-bajnokság tíz kilométeres viadalán, merthogy a nyílt vízi úszók első 2020-as vk-viadala erről is volt hivatott dönteni.

A válogatási elvek szerint a Dohában legjobban szereplők vívták ki a budapesti kontinensviadalon való indulás jogát, s bár az eredménylistából kitűnik, hogy Rasovszky nem fért oda a legjobb három magyar közé, a világ- és Európa-bajnok természetesen védettséget élvezett. Már ebben a tekintetben, mert amit Szokolai László tanítványa Dohában kapott, az sok minden volt, csak nem védettség...

Valljuk be: nemigen szoktuk meg, hogy Rasovszky a 64. helyen végez egy versenyen, hogy szombaton mi is történt az alig 17 fokos vízben, azt lapunkkal is megosztotta a veszprémi fiú.

„Bár a szokásos módon rajtoltam, ezúttal nem sikerült a mezőny elejére verekednem magam, majd csak a harmadik kör végére, de akkor meg olyan nagy bunyó alakult ki a vízben, hogy kétszáz méter alatt vissza is estem a tizennegyedik helyre. Nagyon sokat kaptam a darálóban, a vállam is beállt, úgyhogy az utolsó körre kicsit elengedtem a versenyt... Csalódott nem vagyok, dühös viszont voltam a tíz kilométer végén, mert az edzések sokkal jobban mentek annál, mint azt az eredmény mutatja. Kezdtem én már hasonlóképpen az évet, 2017-ben és 2018-ban is nagyon hátul végeztem egy-egy vk-viadalon, aztán az év legfontosabb versenyén mindig sokkal jobban szerepeltem. Ettől függetlenül azt kijelenthetem, még sohasem vettem részt ilyen versenyen: ez nem úszóviadal volt, hanem bokszmeccs” – fogalmazott
Rasovszky Kristóf.

VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. ÁLLOMÁS, DOHA, 10 KM
Férfiak:
1. Marc-Antoine Olivier (francia) 1:49:46.6, 2. Muffels (német) 1:49:52.2, 3. Wellbrock (német) 1:49:59.3, ...32. Székelyi Dániel 1:50:12.2, ...40. Gálicz Péter 1:50:13.2, ...37. Betlehem Dávid 1:50:14.7, ...47. Huszti Dávid 1:50:27.4, ...64. Rasovszky Kristóf 1:52:08.9
Nők: 1. Leonie Beck (német) 1:56:41.1, 2. Cunha (brazil) 1:56:41.3, 3. Van Rouwendaal (holland) 1:56:41.3, ...17. Olasz Anna 1:57:19.7, ...19. Sömenek Onon Kata 1:57:21.1, ...25. Rohács Réka 1:58:30.5, ...32. Vas Luca 2:01:20.9, ...37. Szimcsák Mira 2:02:36.2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik