Úszás: Ian Thorpe a visszatérésen gondolkodik, indulna Londonban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.01.10. 06:50
Újra edzésbe állt Ian Thorpe, az ausztrálok négy éve visszavonult úszósztárja, aki nem zárja ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es londoni olimpián – adta hírül a Sunday Telegraph című brit lap.

„Tulajdonképpen teljesen soha nem hagytam fel az úszással, de tény, hogy most a korábbiaknál sokkal többet tréningezek, és nagyon jól esik. Szeretnék újra formába lendülni" – mondta a 28 éves sportoló.

Az ötszörös olimpiai és 11-szeres világbajnok 2006 novemberében jelentette be visszavonulását, ami igencsak meglepetésként hatott az úszósportban, hiszen fél évvel később éppen hazájában, Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt aztán a L'Équipe című francia újság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek Thorpe-nál, és ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. A úszó tagadott, később pedig tisztázták is. 

„Hivatalosan még nem jelentette be magát" – tette hozzá az úszó mostani nyilatkozatához David Flascas menedzser.

Thorpe-nak legkésőbb körülbelül március végéig jeleznie kell visszatérését ahhoz, hogy jövőre esetleg ismét versenyezhessen, a helyi antidopping-program szabályai szerint ugyanis a regisztrációtól ennyi időnek kell eltelnie addig, amíg egy sportoló hivatalos viadalokon indulhat.

Az ausztrál ötkarikás úszóválogatókat 2012 februárjában vagy márciusában rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik