A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK MEG! (Fotók: Földi Imre)

 

Megható ez az egész...” – mondta elérzékenyülten Sike András, Szöul 57 kilogrammos kötöttfogású olimpiai bajnoka, miután aláírta tulajdon arcképét, amely ugyancsak méltó helyére került; éppen jó barátja, a négy évvel későbbi barcelonai aranyérmes Repka Attila bajnoki portréja mellé. Természetesen ő és az ugyanazon az olimpián győztes Farkas Péter is tiszteletét tette az ünnepségen, amelynek szép keretet adott, hogy a legidősebb élő birkózó olimpiai bajnokunk, a Nemzet Sportolója, Varga János, és a sportág legutóbbi magyar aranyérmese, a 2004-ben, Athénban győztes Majoros István is ott mosolygott a többiekkel a nagyszerű csapatban.

Szívmelengető volt, amint bajnokaink egymástól függetlenül mind kiemelték, mennyire jó újra találkozni. „S hogy mindezt ráadásul ilyen körülmények között, egy ilyen csarnokban, az szinte csak a hab a tortán” – mondta Repka Attila, hozzátéve, ő azon kevés szerencsés közé tartozott, akinek anno aktív korában is megadatott, hogy egy akkor hasonlóan modernnek számító létesítményben készülhessen Diósgyőrben.

Az 1980-as moszvai játékok aranyérmese (szinte hihetetlen, hogy már 40 év telt el azóta...!), Növényi Norbert ugyanakkor figyelmeztet: ez önmagában nem minden, nagyon fontos, hogy a mai gyerekek megfelelő példaképeket és motivációt kapjanak, hogy „fel lehessen őket állítani a tablet és a számítógép mellől”. „Reméljük, elindultunk a jó irányba!” – fejezte ki reményét zárszóul a 63 évesen is bámulatos formában lévő ikon.

NÉZZE MEG AZ OLIMPIAI ARCKÉPCSARNOK AVATÁSÁN KÉSZÜLT VIDEÓNKAT!