UFC: győzelemmel tért vissza a nyolcszögbe a korábbi bajnok, Jon Jones

Vágólapra másolva!
2023.03.05. 11:23
null
Jones gyorsan győzött (Fotó: Getty Images)
Az UFC 285-ön győzelemmel tért vissza három év kihagyás után a korábbi félnehézsúlyú bajnok, a minden idők egyik legjobbjának tartott Jon Jones: alig több mint két perc után egy fogással kopogásra, azaz a mérkőzés feladására kényszerítette ellenfelét, az UFC ideiglenes nehézsúlyú bajnokát, Ciryl Gane-t.

A 35 éves Jones a félnehézsúlyból egy súlycsoporttal feljebb lépve a francia Ciryl Gane ellen lépett ketrecbe a betöltetlen nehézsúlyú világbajnoki címért, és az első menetben egy perc után földre vitte ellenfelét, majd némi földharc után egy fojtással diadalmaskodott is.

Jones 2020 februárja óta nem harcolt, karrierje során félnehézsúlyban ő volt a UFC történetének legfiatalabb világbajnoka, és ő vívta a legtöbb címmeccset is. Jonesnak – aki 11 év után nyert újra úgy mérkőzést, hogy szorítással feladásra kényszerítette ellenfelét – ez volt karrierje során a 27. győzelme, pályafutása során csak egyszer kapott ki, akkor is leléptetéssel.

„Nagyon izgultam a meccs előtt, mert nagyon hosszú ideje dolgoztam ezért a mai sikerért. Nagyon sokan azt gondolták, nem fogok már visszatérni, de most megmutattam, hogy hű maradtam a kitűzött célomhoz és meg is valósítottam azt” – fogalmazott a meccs után Jones.

Az amerikai ketrecharcos ezzel sorozatban 19 mérkőzés óta veretlen, s a folytatásban a kihívók rangsorában második Stipe Miocic várhat rá.

A TELJES MECCS A NÉZŐTÉRRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik