Triatlon-vb: francia címvédés a vegyes váltóknál, 12. a magyar csapat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.06. 15:31
A francia négyes diadalmaskodott a triatlonosok vegyes váltó világbajnokságán vasárnap Hamburgban, ahol a magyar csapat a 12. helyen zárt.

A hűvös időben, hideg vízben és nedves útfelületen kezdődött versenyen a magyarok első embere, Bragmayer Zsanett sokáig tartotta a lépést a legjobbakkal, majd miután kerékpáron szétszakadt a mezőny, a 12. helyen adta át a váltót Bicsák Bencének.

A nap közben kisütött, így segítette a 300 métert úszó, 6.3 kilométert kerékpározó és végül 1.7 km-t futó versenyzőket. Bicsák tartotta a pozíciót, majd Kovács Zsófia következett, aki a 13. helyen váltotta a magyarok befejező emberét, Faldum Gábort. Utóbbi végül a célig egy helyet tudott javítani.

Az esélyesek között az első váltónál a britek, a másodiknál a norvégok kovácsoltak maguknak némi előnyt, de az üldözők hamar beérték az élen lévőt. Az utolsó váltáshoz a britek, az amerikaiak és franciák együtt érkeztek, méghozzá tetemes előnnyel, ám a záró emberek gyorsan elszakadtak egymástól. Végül a franciák értek célba elsőként, és egymás után másodszor védték meg címüket. A tavalyi csapatból az idei négyesben Léo Bergere és Cassandre Beaugrand kapott helyet, míg a 2018-as aranyérmes együttesben Beaugrand mellett szerepelt még az idén ismét győztes Léonie Periault, valamint Dorian Coninx.

A hamburgi vegyes váltó vb-t eredetileg júliusban rendezték volna, egy nappal a vb-sorozatba tartozó egyéni futamokat követően. A koronavírus-járvány azonban alaposan átírta a sportág megszokott forgatókönyvét. Az egyéni vb-cím ugyanis a több állomásos sorozatot lezáró döntőt (Grand Final) követően dől el, idén viszont egymás után kellett halasztani, majd lemondani a versenyeket. Ennek következtében a nemzetközi szövetség két héttel a hamburgi verseny előtt úgy döntött, hogy miután nem maradt más nagy viadal a naptárban, a váltó mellett Németországban osztják ki az egyéni vb-címeket is.

Vegyes váltó, világbajnok
1. Franciaország (Léonie Periault, Léo Bergere, Cassandre Beaugrand, Dorian Coninx) 1:18:25 óra
3. Nagy-Britannia 1:18:59
...12. Magyarország (Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Kovács Zsófia, Faldum Gábor) 1:20:33

Szombat, egyéni
Férfiak, világbajnok

1. Vincent Luis (Franciaország) 49:13 perc
2. Vasco Vilaca (Portugália) 49:15
3. Léo Bergere (Franciaország) 49:18
...14. Bicsák Bence 49:52
15. Lehmann Csongor 49:53
...21. Faldum Gábor 50:12
...26. Dévay Márk 50:21
...55. Tóth Tamás 53:38

Nők, világbajnok
1. Georgia Taylor-Brown (Nagy-Britannia) 54:16 perc
2. Flora Duffy (Bermuda) 54:25
3. Laura Lindemann (Németország) 54:39
...18. Bragmayer Zsanett 56:05

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik