Triatlon: igazi sztármezőny gyűlt össze Tiszaújvárosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.08. 15:40
A tiszaújvárosi 15. TVK Triatlon Nagyhét keretében megrendezendő kétnapos 17. TVK-ITU Triatlon világkupa az országok és a versenyzők számát tekintve is részvételi rekordot hoz. A tavalyi sikeres tiszaújvárosi világpremiert követően idén is selejtezős és döntős formában rendezik meg a vk-t és a hétvége másik nagy nemzetközi viadalát, a Fornetti ETU Triatlon junior Európa-kupát.

Szombaton a selejtezők, vasárnap pedig a döntők kínálnak igazi, jubileumhoz illő sportcsemegét a városközpontba kilátogató érdeklődőknek. Ami a világkupa résztvevőit illeti, 39 nemzet sportolói jelentkeztek be, ami csúcsot jelent.

A mintegy hetven hölgy induló között üdvözölhetjük a többszörös vk-győztes, Ázsia-bajnok Ueda Ajt, aki duatlonban nemrégiben Világjátékokat nyert, valamint az ukránok olimpikonját, Julija Jelisztratovát is, aki korábban győzött már Tiszaújvárosban" – mondta Márkus Gergely versenyigazgatótól.

A szintén rekordnak számító, száztíznél is több versenyzőt felvonultató férfimezőnyben ott lesz a londoni olimpia 7. helyezettje, az orosz Alekszandr Brjuhankov, a franciák korábbi kétszeres Európa-bajnoka, Frédéric Belaubre, akinek valószínűleg ez lesz élete utolsó profi triatlonversenye.

Eljön Anthony Pujades, a tavalyi tiszaújvárosi vk ezüstérmese, a dél-afrikai Wian Sullwald, 2012 junior világbajnoka, és a brit Mark Buckhingham, a 2013-as Palamos világkupa győztese.

Külön elismerés, hogy az Európai Triatlonszövetség (ETU) olasz elnöke, Renato Bertrandi is ellátogat a versenyekre.

A nevezési lista alapján öt magyar hölgynek, köztük az ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Eszternek, Kovács Zsófiának és az aquatlon világbajnok Vanek Margitnak, illetve a hazai vk-bronzéremmel büszkélkedő Vanek Ákos vezette kilenc tagú honi férfi különítménynek szurkolhatunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik