Triatlon: eredményes ITU-látogatás a budapesti vb-helyszíneken

Vágólapra másolva!
2010.04.07. 18:32
Címkék
Sikeresen haladnak a szeptember 8-12. között, Budapesten megrendezésre kerülő triatlon-világbajnokság előkészületei. A belváros szívében és a Lágymányosi-öbölben zajló verseny egyben a nyolcállomásos Dextro Energy Triathlon ITU világbajnoki sorozatot lezáró döntő is, amelyet a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) is kiemelten kezel.

Ennek keretében az ITU világbajnoki sorozat menedzsmentje helyszínbejárást tartott Budapesten a 2010-es Grand Final helyszínén. A szervező bizottság tagjai sűrű, háromnapos programot állítottak össze a vendégek részére, amelynek része volt a teljes körű tájékoztatás és helyzetjelentés a verseny lebonyolításáról.

Az ITU tagjainak lehetőségük volt bejárni a versenyhelyszíneket is. A résztvevők eredményesen zárták a találkozót, több kérdésben is döntés született, így a szervezés az ütemtervnek megfelelően halad tovább.

A találkozó lényeges eredményeként elfogadták a versenypályákat (amelyek a Lágymányosi-öböl és a Roosevelt tér között végigvezetnek Budapest emblematikus helyszínein, a Lánchíd, a Bazilika és a Parlament környékén), illetve a versenyprogramot.

A VB ELFOGADÁSRA KERÜLT PROGRAMJA 
2010. 09. 08. (szerda)
ITU elit aquatlon vb
ITU Age Group aquatlon vb
2010. 09. 09. (csütörtök) 
briefingek 
kerékpár- és úszó edzések (elit, junior, U23)
2010. 09. 10. (péntek)
ITU-kongresszus 
briefingek
2010. 09. 11. (szombat)
ITU paratriatlon vb 
ITU Age Group vb sprint-táv
ITU U23 női vb
ITU U23 férfi vb
ITU elit férfi vb 
2010. 09. 12. (vasárnap)
ITU Age Group vb olimpiai-táv
ITU junior női vb
ITU junior férfi vb
ITU elit női vb
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik