Triatlon: egy hónapot is nyerhetnek a balatonboglári edzőtáborral

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 15:40
Címkék
A magyar szövetség szervezésében elkülönítetten, balatonboglári edzőtáborba vonultak a legjobb hazai triatlonosok, akik Lipták Tamás szakmai igazgató véleménye szerint a felkészülésüket illetően egy hónapot nyertek ezzel.

A szövetség a világjárvány miatti kényszerű leállás után, hosszú előkészítést követően edzéslehetőséget tudott biztosítani legjobb válogatott versenyzői részére. A legnagyobb gondot a „vizes szám” jelentette, miután országszerte bizonytalan időre bezártak az uszodák. Néhány versenyző ilyen jellegű gondja a korlátozások enyhítésével mostanra megoldódott ugyan, de a legtöbben így is víz nélkül voltak kénytelenek készülni. A Nemzeti Triatlon Központként évek óta működő BÚI Sportegyesület segítségével végül sikerült megnyitni a balatonboglári uszodát, amely három hétig kizárólag a triatlonválogatott rendelkezésére áll.

Lipták Tamás az MTI-nek elmondta: egy időben 15-16 főben maximalizálták a táborban résztvevő versenyzők létszámát. A tokiói olimpián való részvételre esélyes triatlonosok közül Bragmayer Zsanett, Lehmann Csongor, Faldum Gábor és Dévay Márk vesznek részt a programban, miután a biztos indulónak tekinthető Bicsák Bence úszóedzése időközben megoldódott, csakúgy, mint Kovács Zsófiáé és Tóth Tamásé. Hozzátette: nevezett élversenyzőkön, valamint a nemzetközi mezőnyben is jegyzett paratriatlonosokon kívül a közvetlen utánpótláshoz tartó korosztály hazai élvonala, az elmúlt évek világversenyein érmes sportolók kaptak lehetőséget a központi edzőtáborban való részvételre.

„Bár a többség itt marad végig mind a három héten, akad, aki csak egy-két hétre kapcsolódik be a munkába. A keretorvosunk minden héten megcsinálja a táborban lévőkön a koronavírus-tesztet, ami a belépéskor is feltétel, de egyébként is nagyon odafigyelünk minden részletre. Az uszodát csak mi használjuk, ezen kívül nem igazán van kijárás a szállásról, az ebéd is házhozszállítással érkezik, közvetlenül nem találkozunk senkivel” – mondta a szakmai igazgató. Hozzátette: az első hét tapasztalata alapján jól működik a dolog.

„Összességében elnézve körülbelül egy hónapot nyerünk ezzel a lehetőséggel, és bízunk benne, hogy amire hazamegy a csapat, addigra már mindenkinek rendelkezésére áll uszodai lehetőség a vizes edzésekre” – közölte.

Lipták Tamás kiemelte: a nemzetközi és a hazai versenynaptárukat jelentősen befolyásolta a koronavírus, amely jóformán akkor jelentkezett világjárványként, amikor márciusban beindult volna triatlonban a nagyüzem, a legtöbb verseny pedig hagyományosan a nyári időszakra volt betervezve.

„Azért még most is nagyon bízunk abban, hogy lesz hol versenyezni idén nemzetközi szinten is. A hazaiak hivatalosan május végéig vannak felfüggesztve, de a gyakorlatban úgy számolunk, hogy csak augusztus második felétől tudunk újra versenyeket rendezni. Természetesen nagyon figyeljük a vírushelyzet alakulását, valamint az annak kapcsán meghozott intézkedések változását, hogy annak ismeretében tudjunk esetleg korábban is kezdeni itthon” – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik