Triatlon: Bragmayer Zsanett fejben felkészült az Eb-re

CZIPÓ ÁDÁMCZIPÓ ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 09:16
null
Fotó: Dömötör Csaba
A Tokióban minden idők legjobb magyar női eredményét elérő triatlonos az osztrák tehenekről, a golfozásról és Tihany meghatározó szerepéről – meg persze az augusztusi Európa-bajnokságról – beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

– Szingapúr, Japán, Olaszország, Magyarország, Németország. Világ körüli útnak sem utolsó ez az elmúlt két hónap, és még nincs vége a szezonnak. Fárad?
– Hú, rettenetesen – mondta Bragmayer Zsanett egy kevésbé őszinte nevetés kíséretében. – A kétnapos hamburgi hétvége után éreztem, hogy tényleg kimerültem. Mindig is híve voltam az intenzív, héthetes versenyszezonnak, de ez most egy kicsit sok volt, még úgy is, hogy ebben az idényben egy kicsit alacsonyabbra helyeztem a lécet magamnak.

– Ezt hogy érti?
– Az olimpia és az azt megelőző időszak nagyon megterhelő volt, utána abban egyeztünk meg az edzőmmel, Kuttor Csabával, hogy a következő időszakban nem tűzünk ki olyan merész – eredménybeli – célokat, hiszen 2023-ra, az olimpiai kvalifikáció legfontosabb időszakára mentálisan és fizikailag is topon szeretnék lenni. Ez persze nem azt jelenti, hogy amatőr szintre lépek vissza, sőt az edzéseket is a megszokott ütemben végezzük, inkább optimalizáljuk a teljesítményemet. Ezért például Tihanyba költöztem, ami régóta nagy vágyam volt. Gyerekkoromban rengeteg időt töltöttünk a Balatonnál, és nekem ez a Budapesttől távoli, nyugodt légkör rengeteget segít a pihenésben. Elkezdtem golfozni is, és egyre jobban megy, úgyhogy lehet, benevezek egy versenyre.

– Most a 21. helyen áll a világbajnoki sorozatban. Mennyivel szerepelne kevesebb a neve mellett, ha „nem vesz vissza”?
– A fejemben nagyjából egy feleekkora szám van. Jövőre szeretnék a legjobb tízben lenni, és úgy érzem, hogy ez most ebben a jelenlegi – pokolian erős – élmezőnyben is reális.

– A mostani tiszaújvárosi Európa-kupa-versenyen sincs elvárás?
– De van, méghozzá a győzelem! Azzal az idővel, amelyet a múlt hétvégén mentem Hamburgban, a dobogó garantálható, de az első hely is abszolút benne van. Szombaton ráadásul csak az volt a fontos, hogy kvalifikáljam magam a döntőre. Az Európa-kupa és az augusztusi Európa-bajnokság kivételt képez a könnyített idény alól. A kettő között a kedvenc edzőtáborhelyszínemre utazunk három hétre, hogy az Eb-re csúcsformában érkezzek. Az olimpiai táv egyrészt sokkal több felkészülést igényel, másrészt ki merem mondani, hogy az idei szezonomban kiemelkedőt szeretnék nyújtani, és az első hatban végezni.

– Az idény közepén edzőtábor?
– Igen, az elmúlt évek tapasztalatai alapján az a legjobb, ha megszakítjuk a versenyszezont egy minifelkészüléssel. Nem lehet lendületből menni az Európa-bajnokságra, ráadásul erről az ezerhétszáz méteren lévő osztrák magaslati helyszínről mindig feltöltődve és mentálisan megerősödve távozom. Senki sem zavar, csak mi vagyunk ott, néhány boci meg egy-egy turista, úgyhogy egész nap nem hallok mást, maximum a kolomp hangját. Napi öt-hat óra edzés mellett nagyon fontos nekem, hogy ilyen környezetben készülhetek – oda tudok figyelni a testem visszajelzéseire, mikor lehet még rátenni egy lapáttal, mikor kell visszavenni.

– Ebből azt szűrjük le, hogy a felkészülésének fontosabb része a mentális, mint a fizikai.
– Igen, szerintem az én teljesítményemnek legalább hatvan százalékát teszi ki az, hogy mennyire tudok koncentrálni, mennyire vagyok motivált, és hogy miképp érzem magam. Ezért hatalmas előnyben vagyok a külföldi versenyzőkkel szemben Tiszaújvárosban. Közhely, de ahogyan a magyar közönség biztat, ahogyan néznek csillogó szemekkel a fiatalabb versenyzők, akiknek én vagyok az etalon, az olyan plusz, ami nekem még az aktuális formámnál is többet számít.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik