Triatlon: Bicsák Bence akár minden hétvégén versenyen indulna

Vágólapra másolva!
2021.03.30. 12:37
A triatlonos Bicsák Bence nagyon várja már, hogy a nemzetközi versenynaptár májusra tervezett újrakezdését követően minél több viadalon induljon, és kerüljön azok segítségével csúcsformába a tokiói olimpiára – közölte az MTI.

Az ötkarikás részvételt illetően biztos kvalifikációs pozícióban lévő Bicsák kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kifejtette: jelen állás szerint egy-másfél hónapra megnyitják még a kvalifikációt, ami számára azt jelenti, hogy tud még versenyezni.

„Nagyon várom már, és nemcsak az olimpiát, hanem előtte még szeretnék komoly tétversenyeken indulni, hogy Tokióra csúcsformában legyek” – mondta. Hozzátette: a járvány miatt sportágában immár másfél éve rendhagyó helyzet alakult ki, tavaly mindössze két nemzetközi versenyen indulhatott el, miután a legtöbb viadalt nem tudták megrendezni.

Kiemelte: nemzetközi szinten egyelőre még a májusi folytatással kapcsolatosan is nagy a bizonytalanság, hogy ténylegesen hol és mikor rendeznek majd versenyt, mert "valószínű, sőt, szinte biztos" nem lesz annyi, amennyit a triatlonosok szerettek volna és amennyit terveztek.

„Pedig nagyon sok munkánk van az elmúlt hónapokban, és jó lenne az elkövetkezendő időszakot kicsit élveznem, rátalálnom ismét arra az útra, hogy végre versenyek vannak” – hangsúlyozta.

A magyarok közül jelenleg két férfi és két női versenyző is kvótás helyen áll Tokiót illetően, amennyiben mind a négyen kijutnak, úgy az új olimpiai versenyszámban, a vegyes váltóban is indulhatnak majd az ötkarikás játékokon. Bicsák elmondta: ebben az esetben csapatszinten kellene olyan „kalandban, élményben” részesíteni elsősorban saját magukat, amit maradandó emlékként őrizhetnek majd meg.

„Nekem az elmúlt évekből az a tapasztalatom a vegyes váltókkal, hogy amikor túl nagy volt ezzel kapcsolatosan bennünk a feszültség, akkor soha nem sikerült. Ezért inkább jutalomként fogom fel már a lehetőséget is, ha végül tényleg elindulhatunk, amit ki kellene élveznünk. Már csak azért is, mert így fogjuk tudni elérni a legjobb eredményt” – mondta.

A nemzetközi szövetség (ITU) döntése értelmében a tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia esetében legkésőbb június 21-ig – a paralimpia vonatkozásában július 15-ig – tart a kvalifikációs versengés.
Tavaly a ranglistákat már tavasszal le akarták zárni, és május 11-ig az összes olimpiai kvótát – 55-55 férfit és nőit – kiosztottak volna. A koronavírus-járvány hatására azonban az olimpiai kvalifikációs rangsort 2020 tavaszán „befagyasztották”, így a jelenlegi lista a 2019 november közepi állapotokat tükrözi. Az akkori olimpiai szimuláció alapján a magyarok közül Bicsák Bence, Tóth Tamás, Kovács Zsófia és Bragmayer Zsanett kvótát kapna.

Az ötkarikás játékokat a jelenlegi tervek szerint idén július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik