Triatlon: a Team Újbuda nyerte a vegyes váltó ob-t

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.06.12. 17:11
A Team Újbuda nyerte vasárnap a triatlon vegyes váltók Lengyeltótiban megrendezett országos bajnokságát.

A tavaly bronzérmes, ezúttal győztes újbudai csapat – Ruzsás Dávid, Bragmayer Zsanett, Bogdány Kenéz, Sarcia Borbála összeállításban – 1:47:36 óra alatt teljesítette a távot, melynek során a váltó tagjaira fejenként 400 méter úszás, 8 kilométer kerékpározás, majd zárásként 2 kilométer futás várt. A második helyen a ferencvárosiak, a harmadikon a debreceniek végeztek.

A tokiói olimpián 12. helyezett Bragmayer a napokban még a katonai világjátékokon szerepelt Spanyolországban, ahol egyéniben ezüst-, vegyes váltóban bronzérmes lett. Heti éremkollekcióját így az ob-arannyal tette teljessé.

Bragmayer az MTI-nek elmondta: csütörtökön és pénteken versenyzett Águilasban, majd szombaton utazott haza, vasárnap reggel pedig a sportág általa is nagyon jól ismert hazai terepén találta magát, hogy csapata segítségére legyen.

„Nem sokat tudtam bemelegíteni, mert a két kutyusomat is elhoztam magammal, ám ahhoz képest elég jól alakult a verseny, a saját magam és a csapat szempontjából is. Második ember voltam a váltóban, körülbelül háromperces hátránnyal indulhattam el, de sikerült megelőzni tíz-tizenegy riválist, így elsőként adtam át a stafétát. Nem is az fájt igazán, hogy egymás után jöttek most a héten a versenyek, plusz sokat utaztam, hanem az, amíg az élen haladót is utolértem, illetve megelőztem végre” – nyilatkozta. Hozzátette: hétfőn edzés vár rá, jövő hét végén pedig Franciaországban áll rajthoz újabb viadalon.

Pocsai Balázs, a magyar szövetség utánpótlás-szakágvezetője kiemelte: nagyon izgalmas, küzdelmes verseny volt a vasárnapi, többször változott a helyzet az élen. A harmadik embert követően még a ferencvárosiak vezettek, de az újbudaiak záró embere, Sarcia kiváló teljesítménnyel előzött. Miként a debrecenieknél Dobi Lili is, aki a dobogó alsó fokára hozta fel együttesét.

TRIATLON OB
VEGYES VÁLTÓ

1. Team Újbuda (Ruzsás Dávid, Bragmayer Zsanett, Bogdány Kenéz, Sarcia Borbála) 1:47:36 óra
2. FTC (Benkő Ádám, Holánszky Laura, Berekméri Levente, Tomaschof Kata) 1:47:57
3. Debreceni Sportcentrum (Györgyfi Szabolcs, Pusztai Dóra, Daróczi Tamás, Dobi Lili) 1:48:18

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik