Triatlon: a szövetség szerint alaptalanok az Ironman 70.3 szervezőjének vádjai

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.05. 21:34
A Magyar Triatlonszövetség (MTSZ) alaptalannak nevezte az Ironman 70.3 szervezőjének vádjait, melyek szerint az MTSZ félretájékoztatott és pánikot keltett a Lágymányosi-öböl vízminősége kapcsán.

Az MTSZ pénteki közleménye úgy fogalmaz: a szövetség mindenben az ÁNTSZ közlése és hiteles dokumentációja alapján járt el. Egyben emlékeztet, hogy a tisztifőorvos tájékoztatását a főváros kormányhivatala által kibocsátott természetes fürdővizsgálati jegyzőkönyv megerősítette, amely szerint a Lágymányosi-öböl vize fürdőzésre alkalmatlan volt.

Az MTSZ hangsúlyozza, erről az Ironman 70.3 hétvégéjén a verseny szervezőjét tájékoztatta, de az – a tisztifőorvos nyilatkozata szerint – ezt nem ellenőrizte.

Az Ironman 70.3 ügyvezető igazgatója, Csomor Tamás az ÁNTSZ-től átvett dokumentumokra hivatkozva pénteken közölte, hogy a Lágymányosi-öböl vize hetekkel és közvetlenül a verseny előtt, valamint azután is kiváló minősítést kapott. Egyben leszögezte, hogy jogi eljárást kezdeményeznek a Magyar Triatlonszövetséggel és annak vezetőségével szemben.

Mint írták: a dokumentumok azt is alátámasztják, hogy egyetlen versenyző, így az olimpikon triatlonista sem szerezhetett az öbölben hasmenéssel és hányással járó megbetegedést. Az MTSZ szerint így járt Tóth Tamás riói olimpikon is.

Az MTSZ keddi tájékoztatása szerint figyelmeztették az Ironman 70.3 rendezőit, hogy fertőzött a víz, ennek ellenére múlt vasárnap nem törölték az úszást a rendezvényből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik