Torna-vb: kínai űrgyakorlat; holland és észak-koreai arany

M. G.M. G.
Vágólapra másolva!
2018.11.03. 17:50
null
Cou Csing-jüan 16.433-ra értékelt korlátgyakorlata kapta a vb legmagasabb pontszámát (Fotó: AFP)
Két kínai, egy észak-koreai, egy amerikai, illetve egy holland sikert hozott a dohai torna-világbajnokság utolsó, szombati versenynapja. Simone Biles megnyerte dohai negyedik (összességében tizennegyedik) aranyérmét is, a férfiaknál korláton a kínai Cou Csing-jüan pedig az egész világbajnokság legmagasabbra értékelt gyakorlatát mutatta be.

A férfiaknál az ugrás fináléjában a favorit észak-koreai Ri Sze Kvang győzött, akinek a szeren általában a legnagyobb ellenfele a saját sérült bokája – a kiváló Artur Dalalojan és Sirai Kenzo csak megközelíteni tudta az esélyest, aki egyedüliként hajtott végre két hatpontos nehézségű ugrást.

Korláton igen magas színvonalú döntőt mutattak be a szer legjobbjai, a kínai Cou Csing-jüan lélegzetelállító produkciójával még közülük is kiemelkedett, és kétség sem lehetett ahhoz, hogy szenzációs, 16.433-as pontszámával nyerni fog, megvédve a világbajnoki címét. Talán ez volt az egész vb legjobb gyakorlata.

A szokás szerint rendkívül látványos nyújtódöntőt a hollandok világklasszisa, Epke Zonderland zárta az élen, megelőzve Ucsimura Koheit, aki sérülése miatt nem volt „teljes értékű harcos” Dohában – bár még a csúcsformában levő Ucsimurának is nehéz dolga lenne Zonderland ellen nyújtón.

A gerendadöntőt megnyitó Simone Biles pont annyit hibázott gyakorlatában, hogy egy csapásra minden rivális „vérszagot érzett” – az más kérdés, hogy ők is sorra rontottak. Egészen addig, amíg nem jött a kanadai Anne-Marie Padurariu. A 16 éves, román származású vb-újonc fülig érő szájjal konstatálta, hogy már „csak” drukkolnia kell, és akár még aranyérmet is szerezhet. Az amerikai Kara Eaker rögtön elszállt egy esés miatt, s ugyanezt tette a szer olimpiai bajnoka, Sanne Wevers. Az utolsóként szerre ugró kínai Liu Ting-ting viszont nagyon szép gyakorlatot mutatott be és megnyerte a döntőt.

Liu Ting-ting az aranyérem felé ugrik gerendán (Fotó: AFP)
Liu Ting-ting az aranyérem felé ugrik gerendán (Fotó: AFP)

Talajon már nem volt kérdés, óriási fölénnyel győzött Simone Biles, aki most nemcsak gyakorlata nehézségével, hanem kivitelével is a vetélytársak fölé nőtt – és mivel Angelina Melnyikova minimális különbséggel lemaradt a dobogóról, Oroszország 2009 óta először maradt érem nélkül a nők között a vb-n.

Biles négy arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel fejezte be a dohai versenyt, ezzel ő lett a világbajnokság legeredményesebb tornásza. „Mellesleg” megdöntötte az örökrangsorban Vitalij Scserbo vb-aranycsúcsát (12, Biles új rekordja 14) és Szvetlana Horkina éremrekordját (20) is beállította. A férfiaknál az orosz Artur Dalalojan (két arany-, két ezüst- és egy bronzérem) zárta a legjobb mérleggel a vb-t. Jövőre Stuttgartban, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon találkoznak a tornasport legjobbjai – ott már jóval nagyobb lesz a tét és a feszültség is.

TORNA-VB
DOHA, KATAR

Szerenkénti döntők. Nők. Gerenda. 1. Liu Ting-ting (Kína) 14.533
, 2. Anne-Marie Padurariu (Kanada) 14.100, 3. Simone Biles (Egyesült Államok) 13.600. Talaj. 1. Simone Biles (Egyesült Államok) 14.933, 2. Morgan Hurd (Egyesült Államok) 13.933, 3. Murakami Mai (Japán) 13.866.

Férfiak. Ugrás. 1. Ri Sze Kvang (Észak-Korea) 14.933, 2. Artur Dalalojan (Oroszország) 14.883, 3. Sirai Kenzo (Japán) 14.675. Korlát. 1. Cou Csing-jüan (Kína) 16.433, 2. Oleh Vernyajev (Ukrajna) 15.591, 3. Artur Dalalojan (Oroszország) 15.366. Nyújtó. 1. Epke Zonderland (Hollandia) 15.100, 2. Ucsimura Kohei (Japán) 14.800, 3. Sam Mikulak (Egyesült Államok) 14.533.

A VILÁGBAJNOKSÁG ÉREMTÁBLÁZATA

Arany Ezüst Bronz
1. Egyesült Államok 4 2 3
2. Kína 4 1 1
3. Oroszország 2 3 2
4. Belgium 1
Görögország 1
Hollandia 1
Észak-Korea 1
8. Japán 3 3
9. Kanada 2
10. Brazília 1
Nagy-Britannia 1
Ukrajna 1
13. Tajvan 1
Németország 1
Olaszország 1
Mexikó 1
Fülöp-szigetek 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik