Torna: Eb-ezüstérmet nyert a magyar férfi juniorcsapat

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 23:47
null
Balázs Krisztián az őszi torna ob-n (Fotó: Dömötör Csaba)
Ezüstérmet nyert a magyar csapat a juniorok versenyében a törökországi Mersinben zajló férfi torna Európa-bajnokságon – írja az MTI.

 

A magyar szövetség szerdai beszámolója szerint a Balázs Krisztián, Kovács Márton, Dobrovitz Ádám, Závory Szilárd, Molnár Botond összeállítású csapat – amely 232.494 pontot szerzett – az ukránok (239.128) mögött, a bolgárokat (228.361) megelőzve állhatott a dobogóra a 11 együttest felvonultató mezőnyben.

Magyarország korábban sohasem ért el ilyen kiemelkedő eredményt a juniorok csapatversenyében. A végeredmény a selejtezők összesített pontszámaiból állt össze, az öt főből minden szeren négy versenyző mutathatta be a gyakorlatát, és a legjobb három eredmény számított.

Az egyéni összetett döntőbe a junior-világbajnoki bronzérmes Balázs Krisztián és Molnár Botond került be. Előbbi gyűrűn, korláton, nyújtón és lólengésben ott lesz a szerenkénti fináléban is. Talajon Molnár jutott a legjobb nyolc közé, gyűrűn Dobrovitz, ugrásban pedig Závory, vagyis minden szeren lesz magyar döntős a juniorok között.

„Szóhoz sem jutok, sok mindenre készültem, de erre nem. Nagyon örülök az ezüstéremnek. Nagyon sokat számított, hogy az elmúlt másfél hónapban együtt edzőtáboroztunk Tatán, rengeteget dolgoztunk, ma pedig mindenki összeszedetten tudta bemutatni azt, amit tud” – nyilatkozott Balázs Krisztián.

Altorjai Sándor csapatvezető elmondta, a helyén kell kezelni ezt az Európa-bajnokságot, hiszen a koronavírus-járvány miatt számos ország nem vesz részt a versenyen, de „ez így is óriási eredmény, és mindez azt mutatja, hogy nagyon jó irányba halad az utánpótlás”.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik