Torna Eb: Dévai Boglárka aranyérmes ugrásban!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.05. 16:04
null
Denisa Golgota bronz-, Angelina Melnyikova ezüstéremnek örülhet – viszont a középen mosolygó Dévai Boglárka nyakába került a legfényesebb medál! (Fotó: AFP)
Sporttörténelmi siker – Dévai Boglárka éremért utazott Glasgow-ba és Európa-bajnokként tér haza. A magyar tornásznő csodálatos teljesítménnyel megnyerte a kontinensviadal ugrás szerenkénti döntőjét, ezzel ő lett a hazai tornasport harmadik női Eb-győztese Ónodi Henrietta (1989) és Varga Adrienn (1998) után!

 

Dévai Boglárka a legmagasabb pontszámmal jutott be az ugrás szerenkénti döntőjébe, így mindenképpen az esélyesek között kellett vele számolni. A finálét a magyar tornásznő kezdte meg, a 2017-es kontinensbajnok francia Coline Devillard előtt – ketten a három tavalyi dobogósból (a brit Ellie Downie nem indult) rögtön az elején...

Az elsőként szólítás egyben azt is jelentette, hogy Dévainak a selejtezővel ellentétben nem kellett a hosszas várakozással számolnia – bemelegítés után jött a bemutatás, és egyből a döntő. A szombathelyiek specialistája, Rácz Gábor tanítványa a mezőny legnehezebb – 6.000-s kiinduló nehézségi pontszámú – ugrását mutatta be elsőre, és 14.633-at kapott (nehézség: 6.000, kivitel: 8.733) egy kis ellépés után. Másodjára jött az 5.400-es nehézségű ugrás, 8.966-os kivitellel – ez 14.066-ot ért, átlagban pedig 14.349-et.

Devillard egy 14.766-os ugrással kezdett, ám a selejtezőben jelentősen gyengébb volt a második kísérlete. Most még el is rontotta, így nem lehetett esélye megelőzni Dévait... A holland Tisha Volleman nem volt veszélyes, a szlovén Teja Belak hibázott. Az orosz Lilija Ahaimova sem tudott előzni, míg a román Denisa Golgota remek ugrásokkal közel került, ám ő sem tudta letaszítani Dévait az élről. Egészen idegölő volt a várakozás, utolsóként az orosz Angelina Melnyikova következett. Kevéssel, de lemaradt – vagyis először a magyar Himnuszt játsszák el az eredményhirdetésen a szerenkénti döntők napján, Dévai Boglárka a dobogó tetejére állhat!

Dévai a magyar női torna harmadik Európa-bajnoka Ónodi Henrietta (1989, felemás korlát), és Varga Adrienn (1998, ugrás) után. Ez a magyar tornasport tizennyolcadik Európa-bajnoki aranyérme – egyben húsz év után az első. Káprázatos teljesítmény!




Dévai Boglárka, a magyar tornasport harmadik női Európa-bajnoka: „Elmondani nem lehet, milyen idegfeszítő volt ez a döntő, nagyon izgultam, mert egy ilyen szintű fináléban tényleg bármi megtörténhet. Ááá, erre nincsenek szavak, nem tudom leírni az érzést, de még fel sem fogom, hogy Európa-bajnok vagyok! Kimondani is furcsa. Az, hogy húsz év után sikerült ismét Európa-bajnoki aranyérmet nyerni Magyarországnak női tornában, az még hihetetlenebb – én még nem is vagyok húszéves, és sikerült megcsinálnom!

Úgy jöttem le a pódiumról, hogy azt mondtam az edzőmnek, ebből még lehet, érem sem lesz. Van még javítanivaló az ugrásokon, de rettenetesen izgultam, először kerültem felnőtt nagy versenyen olyan szituációba, hogy elsőként szólítottak a szerenkénti döntőben. Megvolt a bemelegítés, kihoztak, vártunk, bemutatás, szólítás, már mentünk is ugrani, nem volt plusz melegítés, mint a junioroknál. A francia lánytól nagyon tartottam, de megláttam, hogy rontott. Az elmúlt egy-két hónapban megpróbáltam a legjobbat kihozni magamból az edzéseken, s bíztam benne, hogy az elvégzett munkának meglesz az eredménye. Az Eb előtt úgy éreztem, hogy jó formában vagyok, mert a kiutazás előtti héten volt egy szólításos edzésünk – ott és akkor sikerült először versenykörülmények között megcsinálni az új, első ugrásomat rontás nélkül. Az azelőtti versenyeken ez nem jött össze, de ez megnyugtatott, és elhittem, hogy mégis sikerülhet! Jött a pódiumedzés, ott is sikerült, a selejtezőn is, de a lényeg a döntő volt – most tudom kimondani, hogy igen, ezt az ugrást megtanultam és be tudom mutatni. Szeretnék minimum ilyen formában lenni a világbajnokságon is!

Sosem gondoltam volna, hogy eljutok ide. Amikor négy éve, a junior Európa-bajnokságon részt vehettem első nagy versenyemen, ott még nem is tudtam felfogni, hogy ez az egész miről is szól. A tavalyi Eb-n esett igazán le, amikor megnyertem az első Európa-bajnoki érmemet, hogy igen, ott lehetek a legjobbak között, az elitben. Most pedig ugyanazok az érzések voltak végig a fejemben."

NŐI TORNA EB, GLASGOW
FELNŐTT SZERENKÉNTI DÖNTŐK
Ugrás: 1. Dévai Boglárka (Magyarország) 14.349,
2. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14.233, 3. Denisa Golgota (Románia) 14.166

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik