Torna Eb: Balázs Krisztián nyolcadik lett nyújtón

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.25. 16:30
null
Balázs Krisztián a nyolcadik helyen zárt nyújtón (Fotó: MTI/EPA/Keystone/Georgios Kefalas)
Balázs Krisztián a nyolcadik helyen zárt nyújtón a Bázelben rendezett torna Európa-bajnokság vasárnapi záró napján – írja az MTI.

 

A Ferencváros sportolója pénteken huszadik lett az egyéni összetett döntőben, amelyben az ő nyújtógyakorlata kapta a második legmagasabb pontszámot (14,266.)

Az ifjúsági olimpiai bajnok, junior Eb-győztes és világbajnoki bronzérmes Balázs Krisztián – a magyar szövetség beszámolója szerint – a Kolman-elemnél túlságosan távol került a nyújtótól, nem tudta elkapni, így leesett a szerről, bár a teljes gyakorlat alatt nagyon elegánsan tornázott.

„Az új elememet rontottam el, amit az idén építettünk be, de eddig ezt ötből ötször megcsináltam: az otthoni két versenyen, itt pedig a pódiumedzésen, a selejtezőben és az összetett döntőben” – nyilatkozta Balázs Krisztián, aki elmondása szerint nyugodtan állt oda a szerhez, persze, az egészséges versenydrukk dolgozott benne, de tudta, hogy biztos a gyakorlata.

„Nagyon el vagyok keseredve, hiszen 14 ponttal nyertek, és ugye én ennél többet kaptam az egyéni összetett döntőben. Úgy éreztem, jól felkészültem. Nagyon sok munka volt ebben a gyakorlatban, ezért is ment eddig ilyen jól, ilyen biztosan. Igazából nem tudom, hogy mi történt” – magyarázta az FTC tornásza.

Hozzáfűzte, szerinte technikailag minden rendben volt, de talán még jobban kell összpontosítania, és hozzászoknia a felnőttközeg döntőihez.

Kovács István szövetségi kapitány is szomorúan nyilatkozott, de rávilágított, hogy nyújtón „rengeteg nagy név″ hibázott az egész Európa-bajnokság során.

„Ha Krisztián megcsinálja a gyakorlatát, meg lett volna az érem. Persze, elsőévesként az is szép eredmény, hogy ott volt a fináléban, jó belépő a felnőttek közé. Az látszik, hogy az egyik legtechnikásabb tornász nyújtón, le a kalappal előtte, hogy mindhárom napot így végig tudta csinálni” – mondta a kapitány.

A bázeli versenyen a magyar csapat legjobbja a férfiak között Balázs Krisztián volt, a nők mezőnyében pedig Székely Zója és Bácskay Csenge, előbbi az egyéni összetettben 16., utóbbi 17. lett, és Bácskay az ugrás döntőjében hatodikként zárt.

„Összességében azt lehet mondani, hogy olyan Európa-bajnokság volt, amelyen nekünk, magyaroknak semmi nem jött össze. Mindenesetre nagyon fiatal csapat a miént, többet kell edzeni, nagyobb koncentrációra lesz szükség, de az biztos, hogy van bennük potenciál” – összegzett Altorjai Sándor delegációvezető az MTI-nek.

TORNA EURÓPA-BAJNOKÁG, BÁZEL
Végeredmény, szerenkénti döntők
Vasárnap
Férfiak
Nyújtó

Európa-bajnok: David Beljavszkij (Oroszország) 14,056 pont
2. Andreas Toba (Németország) 13,833
3. Adem Asil (Törökország) 13,766
...8. Balázs Krisztián 12,600
Ugrás
Európa-bajnok: Igor Radivilov (Ukrajna) 14,716 pont
2. Andrey Medvedev (Izrael) 14,658
3. Giarnni Regini-Moran (Nagy-Britannia) 14,583
Korlát
Európa-bajnok:
Ferhat Arcian (Törökország) 15,300
2. David Beljavszkij (Oroszország) 15,133
3. Christian Baumann (Svájc) 15,100
Nők
Gerenda
Európa-bajnok:
Melanie de Jesus dos Santos (Franciaország) 13,900 pont
2. Sanne Wevers (Hollandia) 13,866
3. Anasztaszija Bacsinszka (Ukrajna) 13,333
Talaj
Európa-bajnok:
Jessica Gadirova (Nagy-Britannia) 13,966 pont
2. Angelina Melnyikova (Oroszország) 13,900
3. Vanessa Ferrari (Olaszország) 13,600

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik