Tokió 2020: Phelps szerint nem lesz „tiszta mezőny” az olimpián

MTI/B. L.MTI/B. L.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 12:02
null
Az ötkarikás játékok történetének legeredményesebb sportolója doppinggyanújának adott hangot (Fotó: AFP)
Doppinggyanújának adott hangot a jövő nyáron Tokióban indulókat illetően az úszólegenda Michael Phelps, minden idők legeredményesebb olimpikonja, aki a 2016-os riói játékok után vonult vissza.

 

A négy olimpián gyorson, pillangón, vegyesen és váltókban 28 érmet, közte 23 aranyat begyűjtött amerikai klasszis versenyző a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: szerinte nem lesz „tiszta mezőny” a 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokon a japán fővárosban.

„Őszintén szólva nem tudom, hogy egész pályafutásom során versenyeztem-e valaha is tiszta mezőnyben, s nem hiszem, hogy bármi is változott” – jelentette ki a 35 esztendős Phelps, aki azt állította, hogy egyetlen más olimpikon sem esett át annyi doppingvizsgálaton, mint ő.

Olimpiái közül 2004-ben Athénban hat, 2008-ban Pekingben nyolc, 2012-ben Londonban négy, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig öt aranyat nyert, továbbá három ezüstöt és két bronzot is szerzett egyéniben és váltóban. A 39 – benne 29 egyéni – világcsúcsot jegyző Phelps a világbajnokságokon 26 elsőséget gyűjtött 2001 és 2011 között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik