Tokió 2020: ha lesz is olimpia, a németek sztárja bojkottálja!

Vágólapra másolva!
2020.03.22. 13:38
null
Max Hartung közölte, ha lesz is olimpia, ő nem utazik el Tokióba (Fotó: AFP)
Az utóbbi napokban egyre több sportoló és szervezet is arra hívta fel a figyelmet, nem biztos, hogy jó ötlet megrendezni idén a nyári olimpiát Tokióban. Most Max Hartung, a németek világ- és Európa-bajnok vívója a ZDF Sportstudio műsorában azt mondta, ha lesz is olimpia, ő bojkottálja azt.


Még mindig úgy tűnik, hogy az eredeti terveknek megfelelően, július 24-én Japánban elkezdődik az olimpia – annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány miatt jelenleg világszerte szünetel a legtöbb bajnokság és sporteseményt sem rendeznek.

Hartung arra kérte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy a sportolókat is vonják be a párbeszédbe, s halasszák el az ötkarikás játékokat.

A 30 éves vívó – aki korábban már két olimpián is szerepelt – elmondta, ha meg is rendezik az olimpiát, ő bojkottálni fogja azt és el sem utazik Tokióba.

Thomas Bach, a NOB elnöke a minap úgy nyilatkozott, a halasztás nem lenne tisztességes a sportolókkal szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik