Több mint 180 sportolóval kezdődött el az idei triatlon-vk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.05. 16:41
null
Vanek Margit Kovács Zsófiával, Tóth Tamással és Vanek Ákossal a júliusi triatlon vegyesváltó-vb-n bronzérmet nyert (Fotó: MTI)
Talán nem túlzunk, ha azt mondjuk: a sportág krémje gyűlik össze augusztus 2. és 10. között Tiszaújvárosban, a Triatlon Nagyhéten. (x) 

A 18. TVK ITU triatlon világkupán a férfi indulók 41 országból érkeznek, több mint százan, a hölgyeket 29 nemzetből nyolcvan induló képviseli – a versenyzők között Európa- és világbajnoki, illetve világkupaérmesek is lesznek szép számmal.

A magyar színeket tizenhét sportoló képviseli, a teljesség igénye nélkül olyan nagyságokkal, mint a háromszoros olimpikon Kuttor Csaba (UNIQA Team-Újbuda TC) vagy a Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit, Vanek Ákos négyes, amely a júliusi triatlon vegyesváltó-világbajnokságon szenzációs teljesítménnyel bronzérmet nyert.

A tiszaújvárosi verseny a hatodik állomása az idei világkupa-sorozatnak, egyben a mexikói Huatulco és a kínai Csia Jü-kuan után a harmadik helyszíne az úgynevezett Team ITU-programnak. Ennek a kezdeményezésnek az a célja, hogy támogassa a fejlődő, korábban olimpiai résztvevő nélküli nemzeti szövetségek versenyzőit, akik potenciális résztvevői lehetnek a 2016-os riói ötkarikás játékoknak.

Tiszaújváros egyébként 2006 óta állandó helyszíne a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) ilyen és ehhez hasonló jellegű kezdeményezéseinek, illetve a különböző sportágfejlesztési programjainak és edzőtáborainak. Sőt mi több, itt működik a szövetség egyetlen akkreditált edzőközpontja is.

Ismét megrendezik a nagy népszerűségnek örvendő, pénzdíjas Jabil 1/3 maratonit, amely három különböző versenyszámot (3.5 km, ill. 14.5 km egyéni, valamint 4x3.5 km-es váltó) kínál a profi és az amatőr versenyzőknek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik