Tereprali ob: magyar páros a dobogón abszolútban

Vágólapra másolva!
2021.11.07. 15:33
null
A motorosok és a quadosok mezőnyében egyformán lengyel siker született Nyírádon (Fotó: Magyar Terep-rallye / Hungarian Cross-Country Rally, Facebook)
A lengyel Tomasz Bialkowski, Dariusz Baskiewicz páros nyerte az autósok mezőnyében a tereprali országos bajnokság idei utolsó fordulóját Nyírádon és környékén, a negyedikként végző Molnár Balázs, Molnár Gabriella duó pedig ezzel az eredménnyel az abszolút összetett harmadik helyén zárta az idényt – közölte az MTI.

 

A verseny sajtószolgálatának vasárnapi közleménye szerint a második pozícióban szintén egy lengyel kettős, Piotr és Karolina Otko végzett, míg harmadikként az abszolút bajnoki címet már korábban bebiztosító Miroslav Zapletal, Marek Sykora cseh, szlovák páros zárta a Raid of the Championst, amely a Közép-európai Zóna Kupa (CEZ) aktuális fordulója, valamint a lengyel bajnokság idényzáró viadala is volt egyben.

A hatfordulós idei országos bajnokság utolsó állomásán diadalmaskodó Bialkowski, Baskiewicz kettős abszolútban ezüstérmes lett, ehhez szükségük volt a mostani sikerre.

„Nagyon örülünk annak, hogy ilyen jól sikerült az idei esztendő a számunkra, hiszen Gabival az első teljes idényünket teljesítettük. Nagyon odatettük magunkat, ez a mi igazi terepünk, amikor kicsit hűvös van, picit esik az eső és a pálya emiatt sáros” – idézte a közlemény Molnár Balázst.

A motorosok és a quadosok mezőnyében egyformán lengyel siker született Nyírádon.

„Nyugodtan kijelenthető, hogy ezzel a viadallal visszajött a hitem a versenyszervezésbe, ugyanis nemcsak a versenyzők, hanem az összes munkatársam maximumot nyújtott, ami elengedhetetlen volt a sikeres évzáráshoz” – nyilatkozta Garamvölgyi Zoltán főszervező, és hozzátette: a tavalyi koronavírus-járvány miatt teljes egészében elmaradó idény után az idei hatfordulós ob megrendezését hatalmas előrelépésnek tartja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik