Terepkerékpár-vb: Van Empel győzött, Vas Kata Blanka a tizenegyedik helyen zárt

Vágólapra másolva!
2023.02.04. 17:25
null
Vas Kata Blanka nem tudta tartani a lépést az élbollyal (Fotó: Árvai Károly, archív)
Az Európa-bajnoki bronzérmes Vas Kata Blanka a 11. helyen ért célba a cyclocross (terepkerékpár) idényt lezáró világbajnokságon a hollandiai Hoogerheidében.

Az SD Worx magyar bajnok 21 esztendős bringása – aki hegyikerékpárban olimpiai, országúti mezőnyversenyben világbajnoki negyedik – a cyclocross-szezonban többször is betegséggel küzdött, a világkupa-sorozatban legjobb eredményeként ezzel együtt négyszer is ötödik helyen végzett. Előzetesen úgy fogalmazott, hogy a vb-n az első ötbe kerüléssel már elégedett lenne.

A 9 Celsius-fokos, borús, de száraz időben rendezett viadalon Vas a második sorból rajtolt Puck Pieterse mögül. Mivel a holland beragadt, Vas nem tudott eltekerni azzal a nyolcfős bollyal, amely rögtön leszakította a 28 fős mezőny nagyobbik részét. Ebben a csoportban egy olasz mellett – a szakági erőviszonyokra jellemzően – hét holland bringás tekert.

Vas az őket üldöző bolyban hamar leelőzte a riválisait, és a hétkörös táv nagy részében a kilencedik pozícióban tekert, közelíteni azonban nem tudott az elöl haladókhoz. Ráadásul az utolsó előtti körben technikai probléma hátráltatta, így négy pozíciót hátracsúszott, végül bő háromperces hátránnyal a 11. helyen tekert be a 22.5 kilométeres táv végén.

Eközben elöl a világkupaidényt uraló fiatal holland duó, az Európa-bajnok és a vk-sorozat összetettjét is megnyerő Fem van Empel, illetve a hozzá hasonlóan 2002-es születésű Pieterse eltekert a riválisoktól. Kettejük párharcában kulcsfontosságú momentum volt, hogy a viadal derekánál Pieterse egy saras részen elcsúszott, így Van Empel a szezonját megkoronázva magabiztos előnnyel diadalmaskodott. A célba érkezést követően zokogva ünnepelte élete első egyéni világbajnoki címét. Mögötte másodikként Pieterse érkezett meg – a célvonalhoz már egykerekezve –, míg a dobogó harmadik fokára 2021 világbajnoka, a 33 esztendős Lucinda Brand állhatott fel. A tiszta holland dobogó mellett az első nyolc helyből hetet hazai versenyző szerzett meg.

TEREPKERÉKPÁR
VILÁGBAJNOKSÁG, HOOGERHEIDE

1. Fem van Empel (holland) 54:42 perc
2. Puck Pieterse (holland) 39 másodperc hátrány
3. Lucinda Brand (holland) 1:11 perc hátrány
...11. Vas Kata Blanka 3:06 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik