Sznúker-vb: Ronnie O'Sullivan könnyedén jutott a 16 közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 23:51
Gond nélkül a nyolcaddöntőbe jutott Ronnie O'Sullivan a szombaton megkezdődött sznúker-világbajnokságon Sheffiedlben. A címvédő angol játékos a 32 között 10–4-re múlta felül a finn Robin Hullt.

Az ötszörös világbajnok O'Sullivan nem sok esélyt adott Hullnak. 3–0-val nyitott, majd 5–2 után 8–2-re elhúzott, s végül az utolsó négy frémet 2–2-re hozva megnyerte az összecsapást. Ronnie O'Sullivan lökte a vb első száz fölötti brékjét 124-gyel, de Hull is megmutatta igazi tudását a negyedik játékban, amikor 102-es sorozatot produkált.

Ez volt az egyetlen párharc, amely már a nyitó napon véget ért. Ronnie O'Sullivan legközelebb a Joe Perry–Jamie Burnett csata győztesével játszik csütörtök estétől.

További négy mérkőzés kezdődött meg szombaton. Az 1997-es világbajnok ír Ken Doherty 5–4-es vesztésre áll az angol Stuart Binghammel szemben, de a 2005-ös bajnok angol Shaun Murphy is egyfrémes hátrányban van honfitársa, Jamie Cope ellen.

A walesi Ryan Day 6–3-ra vezet a skót Stephen Maguire-rel szemben, míg Allister Carter is minimális előnnyel várja a folytatást a kínai Hsziao Kuo-tung ellen. Eddig Day érte el a legmagasabb bréket 130-cal.

A sheffieldi torna minden idők legjövedelmezőbb világbajnoksága, hiszen a győztes nem kevesebb mint 300 ezer fonttal lesz gazdagabb. Az eddigi rekordot a 2003-as vb-döntő tartotta, akkor a walesi Mark Williams 270 ezer fontot kapott.

SZNÚKER, VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
A 16 közé jutásért

Ronnie O'Sullivan (angol, 1.)–Robin Hull (finn) 10–4
Részeredmények
Stuart Bingham (angol, 6.)–Ken Doherty (ír) 5–4
Shaun Murphy (angol, 9.)–Jamie Cope (angol) 4–5
Allister Carter (angol, 14.)–Hsziao Kuo-tung (kínai) 5–4
Stephen Maguire (skót, 10.)–Ryan Day (walesi) 3–6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik