Sznúker-vb: Judd Trump vezet a finálé első napját követően

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 23:46
Vasárnap lejátszották az idei sznúker-vb fináléjának első felét az angol Judd Trump és a skót John Higgins között, s könnyen előfordulhat, hogy a döntés már a 35. frém előtt megszületik majd, Trump ugyanis meggyőző, 12–5-ös előnyt alakított ki.

Nem úgy kezdődött a finálé, hogy Trump végül hét frém előnnyel várhatja a hétfőt: a délutáni nyolc játék után ugyanis 4:4 állt a táblán, ráadásul ekkor még kimondottan fordulatos volt a csata. Higgins ugyanis 2:1-es hátrányból fordított 4:3-ra, végül Trump ikszre mentette a délutáni szakaszt.

Az esti menetben Trump az elején mindössze egyetlen frémet engedélyezett Higginsnek – az elsőt –, aztán begyújtotta a rakétát, s ugyan a 12. játékban igen komoly összecsapást láthattak a nézők, végül elsöpörte a skótot, s az estét 8:1-re nyerte, azaz két szakasz után mindössze 6 frém választja el pályafutása első világbajnoki címétől.

Ráadásul ezt éppen Higgins ellen nyerheti meg, akitől 2011-ben karrierje első – és eddigi egyetlen – vb-döntőjében 18:15-re kikapott.

SZNÚKER-VB 2019, SHEFFIELD
A DÖNTŐBEN
John Higgins (skót, 5.)–Judd Trump (angol, 7.) 5:12 (4:4, 1:8)

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik